Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEurópában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati online sajtótájékoztatóján. Az MSZP alelnöke szintén megszólalt a témában: nagy bajban van a magyar gazdaság, a kormány nyugdíjpolitikája pedig elhibázott. Korózs Lajos azt mondta, a nyugdíjasok jelentős része nyomorog.
Dobrev Klára arra a kormányzati bejelentésre reagálva szólalt meg, hogy idén nem lesz nyugdíjprémium. Varga Mihály pénzügyminiszter a múlt csütörtöki Kormányinfón elmondta: a nyugdíjprémium szabálya világos, 3,5 százalékos növekedés felett kell fizetni.
Dobrev Klára szerint így az idősek semmilyen segítséget nem kapnak "az Európa-rekorder magyar drágulás éve" után. A magyar nyugdíjasok azonban nem azért dolgozták és adózták végig az életüket ebben az országban, hogy most azt mondják nekik: rájuk nem jut, ők nem fontosak - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Korózs Lajos, az MSZP alelnöke a pártja Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón a költségvetés rossz helyzetéről beszélt és arról, hogyidén nem lesz nyugdíjprémium, hiszen ahhoz legalább 3,5 százalékos gazdasági növekedés kellene, erre viszont alig van remény. Szerinte az elhibázott gazdaság- és pénzpolitika, kamat- és árfolyampolitika vezetett oda, hogy ma már a pénzügyminiszter is elismeri, a nyugdíjak védelméhez és annak fedezetéhez külön intézkedéseket kell hozni, kvázi egy nyugdíjvédelmi alapot kell biztosítani.
Korózs Lajos azt mondta, a nyugdíjasok jelentős része nyomorog az elhibázott nyugdíjpolitika miatt. Ma Magyarországon közel 400 ezer nyugdíjas dolgozik, mert a nyugdíjából egyszerűen nem tud megélni - tette hozzá. A szocialista politikus szerint a kormánynak át kellene átgondolnia a nyugdíjpolitikát. Meddig fogják még átverni a nyugdíjasokat az inflációkövető nyugdíjemeléssel? - kérdezte. Úgy folytatta, a kormánynak esze ágában sincs áttérni sem a svájci indexálásra, sem a bérkövető indexálásra. Ezért a bérektől drasztikusan leszakadnak a nyugdíjak, de a kormány az alacsony nyugdíjakat sem akarja felzárkóztatni - mondta.
Fidesz: Gyurcsányék soha nem adtak nyugdíjprémiumot
Gyurcsányék soha nem adtak nyugdíjprémiumot és elvettek egy havi nyugdíjat - reagált a Fidesz szombaton Dobrev Klára (DK) nyilatkozatára. Kiemelték, a Fidesz háborús időkben is emeli a nyugdíjakat, fizeti a 13. havi nyugdíjat, védi a rezsicsökkentést, csökkenti az inflációt, és helyreállítja a gazdaságot, hogy az idősek megélhetését segítse.
MTI
fotó: freepik
|
|
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc