Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2024-ben?
Az elmúlt években azért volt szükség novemberi nyugdíjkorrekcióra, mert a kormány januárban rendre alulbecsülte a várható pénzromlást. Idén talán másként alakul, a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése alapján 4-5,5 százalék között lesz az infláció. Simonovits András közgazdász összefoglalója szerint nem javul, de talán nem is romlik tovább a nyugdíjasok helyzete 2024-ben - írja a Népszava.
Simonovits András közgazdász szerint a nyugdíjasok számára már az is pozitív eredmény lenne, ha sikerülne az idei évre tervezett 6 százalékos inflációt tartani. Ebben az esetben ugyanis nem zuhanna úgy a nyugdíjak reálértéke, mint tavaly. Emlékeztetett, hogy 2023 januárjában 15 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat – ennyi volt az éves tervezett infláció – ám az első 6 hónap nyugdíjas inflációjának átlaga 25,1 százalék volt - olvasható a Népszavában.
Ami 2024-re vonatkozik: mint ismert, az inflációs előrejelzések mértékéhez igazodva januártól 6 százalékkal magasabb nyugdíjat kapnak (Mire lesz elég?) az idősek. Ami biztos: lesz 13.havi nyugdíj, ezt a januári 6 százalékos emeléshez igazított plusz ellátást februárban kapják majd meg az érintettek.
Az viszont most még kérdéses, hogy jár-e majd ősszel nyugdíjprémium. Ezt abban az esetben kell kifizetni, ha a GDP növekedése legalább 3,5 százalék. A Magyar Nemzeti Bank előrejelzése alapján 2,5-3,5 százalék között várható a gazdasági növekedés, a kormány viszont a 2024-es költségvetést 4,1 százalékkal tervezte. Ha ez utóbbi, kedvezőbb forgatókönyv válna be, akkor a nyugdíjasok novemberben 12 ezer forintot kaphatnak prémium jogcímen. Egyszeri juttatásról van szó, ami (a korrekcióval ellentétben) nem épül be az ellátásba.
Simonovits András elmondta, az Európai Bizottság azt kérte a magyar kormánytól, hogy 2025-ig hajtson végre egy hatékony és méltányos nyugdíjreformot, de a kormány még a jelét sem adta annak, hogy ezt a munkát megkezdte volna. A változásoknak 15 hónap múlva, 2025. március 31-étől kellene életbe lépniük, de – ahogy fogalmazott – példátlan, hogy az egyeztetés előkészítésének sincs nyoma.
Népszava
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?