kapubanner for mobile

Döntött a kormány: 35 százalékos lesz az ekho

35 százalékos egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás bevezetéséről döntött tegnapi ülésén a kormány.

35 százalékos megbízói befizetés fedezné a személyi jövedelemadót, a foglalkoztatói, egészségbiztosítási, és nyugdíjbiztosítási járulékot, a tételes egészségügyi hozzájárulást, valamint a biztosított által fizetendő nyugdíjjárulékot és magánpénztári tagdíjat.

Ugyanakkor az ekho nem biztosítaná a Munka Törvénykönyvében az alkalmazottak számára garantált védelem egy részét, vagyis az alkalmazott nem részesülne olyan szolgáltatásokban, mint például a fizetett szabadság vagy a táppénz. A koncepcióról június végéig még egyeztetnek a pénzügyi, a foglalkoztatási és munkaügyi tárca vezetői a szakmacsoportok képviselőivel.

László Boglár kormányszóvivő elmondta, hogy a kormány célja a munkáltatók munkabér kifizetési kötelezettségének elkerülése színlelt vállalkozói szerződésekkel. A Fidesz úgy véli, hogy megbízásos jogviszony esetén a megbízó terhei jelentősen növekednek, amit azok áthárítanak majd a megbízottakra. Az állam pedig az ekho által több tízmilliárdos többletbevételre tesz szert - tette hozzá Halász János.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek