Drámai lelki állapotban vannak a szállodai dolgozók
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint 25-30% körül lehet a pályaelhagyók aránya, egy újabb járványhullám esetén pedig még tovább nőhetne az arány.
„A szállodaipar, amikor a tavaly tavaszi leállás után újranyithatott, maximálisan bizonyította, hogy teljes mértékben tud gondoskodni a vendégei biztonságáról” - mondta. Beszélt arról is, milyen lelki állapotban várják a nyitást a szállodai dolgozók.
„Drámai a dolgozók lelki állapota, alulmotiválttá váltak, hiszen az elmúlt majd hét hónap alapjaiban ingatta meg az egzisztenciális biztonságukat, felélték a tartalékait, kölcsönöket vettek fel; a történtek teljesen elbizonytalanították őket, hogy ebben az ágazatban folytassák-e a pályájukat” - fejtette ki a MSZÉSZ alalnöke, aki szerint a munkaadóknak, a szakmai szervezeteknek, a felsőoktatásnak és a kormányzatnak is nagy a felelőssége abban, hogy visszaadják a hitét a dolgozóknak, hogy van jövőjük a szakmában. Baldauf Csaba példaértékűnek nevezte, hogy sok szállodatulajdonos a munkaerő megtartására fordította a megtakarítását. Beszélt a pályaelhagyókról is, akiknek aránya 25-30% körül lehet, egy újabb járványhullám esetén azonban jelentősen megugorhat ez az arány.
„Különösen szomorúnak tartom azt a „balatoni jelenséget", hogy egyes szállodák most azért nem tudnak kinyitni, mert az eddig megtartott felszolgálóik a teraszok indulásakor otthagyták őket, és inkább elmentek magasabb bérért éttermekbe dolgozni. Akad olyan füredi szálloda, ahonnan egészen egyszerűen eltűntek az éttermi dolgozók. A szállodások jogosan aggódnak amiatt is, hogy a leállás hónapjaiban a munkaidőkeretben összegyűlt mínuszt nem akarják majd ledolgozni a kollégák, hanem inkább elmennek más munkahelyre. Tehát a vállalkozó által a munkaerőbe tett befektetés megtérülése abszolút mértékben a dolgozók jóindulatán múlik most” - jelentette ki. Szerinte nagy segítség lenne azoknak a hallgatóknak a foglalkoztatása, akik a járványhelyzet miatt nem tudták teljesíteni kötelező szakmai gyakorlatukat.
„Kormányzati forrásra lenne szükség, hogy ezek a fiatalok minél előbb megkezdhessék gyakorlati képzésüket, ezzel megszerezhessék a diplomájukat, a szállodák-éttermek számára pedig jelentős nyári plusz munkaerőt nyernénk. A jövőre nézve kiemelten fontos, hogy a pályaválasztók merjenek hinni a szakmánkban, mert ha ez nem történik meg, pár év múlva nem lesz, aki üzemeltesse a szállodákat” - mutatott rá Baldauf Csaba.
Turizmus.com
fotó:pexels
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos 2 hónapja
- Adókedvezmény, bértámogatás, hitel: kormányzati csomag a vendéglátásnak 2 hónapja
- Tiltás a kicsiknek, kiskapu a nagyoknak? Airbnb-botrány Terézvárosban 3 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 5 hónapja
- 3000 eurós fizetés és ingyen szállás - indulnak a téli munkák Ausztriában 6 hónapja
- SZÉP-kártya 2025: új rekordok, erősödő belföldi turizmus 9 hónapja
- Van olyan település a Balatonon, ahol a szezonális munkaerő 60-70 százalékát adják a diákmunkások 9 hónapja
- Már a pincér is mosogat: mit tehet a vendéglátóipar a munkaerőhiány ellen? 10 hónapja
- Ennyi borravalót kapnak a magyar pincérek 10 hónapja
- Nagy hajrá indul a szezonális munkaerőért – ezekre a munkákra van most a legnagyobb kereslet 11 hónapja
- NGM: díjmentes marad a szálláshely-minősítés 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?