Drasztikus leépítések az osztrák állami cégeknél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA privatizáció által alaposan megcsappant az állami tulajdonban lévő osztrák vállalatok listája. Ennek következtében az Osztrák Posta 8800 dolgozóját akarja elküldeni 2015-ig, de a Telekom Ag sincs jó helyzetben, írja a Népszabadság.
A legnagyobb vihart az 51 százalékos állami tulajdonban lévő Osztrák Posta most nyilvánosságra került létszámcsökkentési terve kavarta. A takarékoskodás jegyében 2015-ig 8800 állás szűnik meg, ebből 2800 felmondás útján. 3000 postás eléri a nyugdíjkorhatárt, viszont további 3000 közhivatalnokot bizonyos alapítványba csoportosítanak át.
A leépítésekkel egyidejűleg a jelenleg országosan működő 1300 postahivatal számát is csökkentik, nem tudni pontosan mennyivel. Egyes értesülések szerint mindössze 300 önállóan működő postahivatal marad, ezer pedig átalakul: a helyiségeket kereskedelmi egységeknek adják bérbe, amelyek szerződéses alapon foglalkoznak a postai feladatokkal. A szakszervezetnek tiltakozó megmozdulásokat, munkabeszüntetés terveznek.
Nincs jó helyzetben a Telekom Ag sem (itt 27,4 százalék az állami tulajdon). A vezetékes előfizetések drasztikus csökkenése miatt 2011-ig 2500 munkahely szűnik meg, 500 munkatárs elbocsátását még az idén tervezik.
Népszabadság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?