Megjelent: 13 éve

Drasztikus rendőri leépítés az egyik "legveszélyesebb" városban

A New Jersey-i Camden, amelyet egy felmérés az idén az Egyesült Államok második legmagasabb bűnözési arányú helyének titulált, pénzügyi nehézségei folytán kénytelen megválni 163 rendfenntartójától - számol be a CNN nyomán a Magyar Nemzet.

Ez 44 százalékos leépítést jelent. A 26,5 millió dolláros költségvetési hiánnyal küzdő városnak nem volt más választása: hogy elkerülje a csődöt, drasztikusan csökkentenie kellett kiadásait. Minden városi szolgáltatás és hivatal költségeit 24 százalékos elvonás sújtja ezentúl, ez pedig azt jelenti, hogy 163-mal kevesebb rendőr és 60-nal kevesebb tűzoltó áll ezentúl a városlakók rendelkezésére.

A polgármester szerint a megszorítások nem lesznek hatással a közbiztonságra, hiszen a fennmaradó erőket minden eddiginél hatékonyabban fogják bevetni. A rendvédelmi és tűzoltó szakszervezetek szerint azonban kevesebb ember egyszerűen nem lesz képes ellátni ugyanúgy a feladatot.

CNN/Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek