Egy év alatt több mint kilencvenezer új adós - sokan jövedelem nélkül
Egy év alatt 93 ezerrel emelkedett az adótartozást maguk előtt görgető magánszemélyek száma, a közadósságot felhalmozók tábora így megközelítette az 1,1 milliót. A hatóság sok esetben nem talált vagyontárgyat, legális jövedelmet - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.
Átlagosan nagyjából minden kilencedik magánszemélynek van kisebb-nagyobb köztartozása. Szeptember végén csaknem 1,1 millió embert tartottak nyilván az adóhátralékosok között, egy ember átlagosan 153 ezer forint befizetésével maradt el.
Linczmayer Szilvia, a NAV szóvivője a lapnak elmondta: idén, szeptember végéig a hatóság háromnegyedmillió alkalommal bocsátott ki inkasszót. Az esetek háromnegyedében a cégek bankbetéteit célozta meg az adóhivatal, míg a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók ügyeiben 180 hatósági átutalási megbízás kiadásáról döntöttek.
A NAV kilenc hónap alatt százezer munkabérletiltást is elrendelt, ám nemegyszer eredménytelenül. A hivatal tíz adótartozást felhalmozó magánszemély közül átlagosan négynél nem talált olyan legális jövedelmet, amelynek egy részét az államkincstárba átirányíthatta volna. A NAV január és szeptember között 120 ezer alkalommal határozott úgy, hogy elvonja az adótartozó cégek, magánszemélyek ingóságait, de csak 30 ezer ilyen ügyben járt sikerrel, legtöbbször gépjárművek kerültek hozzá.
A NAV húszezer ingatlant is lefoglalt, ám árverésre mindössze 166 eljárás végén került sor, ilyenkor ugyanis a legtöbben rövid időn belül kifizetik adótartozásukat - olvasható a lapban.

- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- A munkajövedelem változása az EU-tagországokban 2024 és 2025 között 3 hónapja
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 5 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 5 hónapja
- Durva szigorítás jön a lakáshitelekre: aki nem siet, több milliót bukhat januártól 5 hónapja
- Megérkeztek a friss adatok: ők élnek a legjobban Magyarországon 6 hónapja
- Felmérés: ez a korosztály érezte a legnagyobb lassulást a béremelések terén 6 hónapja
- Relatív jövedelmi szegénységi arány korcsoportok szerint 7 hónapja
- 2026-tól új szabályok a végrehajtási eljárásokban 7 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: ezt tegye, akinek adótartozása van 8 hónapja
- Az egy órára jutó munkajövedelem változása az EU-ban - grafikon 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?