Egy kártya külföldieknek - és ott terem a segítség
A Magyarországra érkező expat bizony hosszú ideig segítségre szorulhat: nem boldogul a villanyszerelőkkel, kizárja magát a lakásból vagy épp szállást foglalna a Balatonon. Kit hívjon ilyenkor?
Hiszen erre találták ki az Expat-Center kártyát.
A kártyát abszolút az ide érkezők igényeihez szabták, mondja Cziczárdi Györgyi, az Expat Center ügyvezetője. Hiszen az elmúlt évek tapasztalatai során látták, hogy melyek azok a kérdések, problémák, melyekkel szembekerülve tanácstalanul áll a külföldi munkavállaló. A kártyát a tapasztalatok szerint szívesen veszi akár a munkaadó, akár maga az expat – megegyezés kérdése a cégnél, hogy miről gondoskodik a munkáltató. A kártya elsősorban expatoknak szól, akik már átköltöztek Magyarországra, de a nyelvtudás és a kapcsolatrendszer hiányában egy helyi lakos számára talán apróságnak tűnő dolgokat nem tudnak elintézni. Ilyen esetekben jó, ha van kit felhívniuk. És még jobb, ha ezt a valakit már ismerik is személyesen – ebben az esetben az Expat Center munkatársát.
„A kártya 8-10 órányi asszisztenciát tartalmaz, amit a legkülönfélébb dolgokra használhatnak fel a külföldiek: zárcsere, segítségkérés bármilyen vészhelyzetben, takarító, baby-sitter, vagy bármilyen szakember leszervezése – az igényeknek csak a képzelet szab határt” – mondja Cziczárdi Györgyi. A kártya jellemzően vészhelyzetekben bizonyul hasznosnak: legyen szó egy elveszített kulcsról, egy ellopott vezetői engedélyről, betörés esetén rendőrségi feljelentésről, riasztó beszerelésről vagy jobb esetben csak arról, hogy a külföldi kolléga nem tudja összeszerelni a frissen vásárolt bútorokat. Ahhoz, hogy mindenre azonnal legyen megoldás, az Expat Center óriási adatbázissal rendelkezik a legkülönfélébb szakemberekre vonatkozóan – a széles kapcsolatrendszer minden problémánál lehetővé teszi a gyors és egyéni megoldást. Alapvetően munkaidőben állnak a kártyatulajdonosok rendelkezésére, de létezik olyan szolgáltatás is, ami 24 órás ügyeletet nyújt.
Az Expat-Center kártya kiváltását minden olyan HR-esnek érdemes átgondolnia, aki szeretne gondoskodni külföldi munkavállalóiról, de már felismerte, hogy ehhez segítség kell: nem tud mindent egyedül, ő maga megoldani. Így a munkavállalói mindig jó kezekben, biztonságban lesznek.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Mi kell ahhoz, hogy egy csapat ne csak hatékony, hanem valóban jól működő és motivált legyen? A Holdkő Kulturális Alapítvány olyan innovatív... Teljes cikk
Ismerje meg a betegségek kiszűrésének időhatékony és kényelmes módját! Teljes cikk
Sokan még ma is csupán egy önéletrajz-sablonként gondolnak az Europass-ra, pedig a platform az elmúlt években komplex digitális karrierportállá... Teljes cikk
- Miért bukik el a "világlátott" vezető a magyar valóságban? 1 hónapja
- Egy apró hiba, milliós bírság - ezekre figyelj külföldi munkavállaló alkalmazásakor 2 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 2 hónapja
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 4 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 4 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 4 hónapja
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 4 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 4 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 5 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 5 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 5 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben