Egyesítenék a Készenléti Rendőrséget és a Nemzeti Nyomozó Irodát

A Belügyminisztérium (BM) összevonná a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) és a Készenléti Rendőrséget, az erről szóló javaslatot közigazgatási egyeztetésre bocsátották.

A BM hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is a nemzetközi és az országos jelentőségű, illetve a több megyére kiterjedő bűncselekmények nyomozását fogja végezni a Készenléti Rendőrségen belül, részben megváltozott feladatkörrel, áttekinthetőbb szervezetben.

Az átszervezés célja a rendőri szervezet hatékonyságának növelése - írták, majd hozzátették: a tárca javaslata kiterjed arra is, hogy szeptember 1-jétől a Készenléti Rendőrség parancsnoka országos rendőrfőkapitány-helyettesi besorolású vezető legyen.

Emlékeztettek, hogy Pintér Sándor belügyminiszter hétfői hatállyal a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Papp Károly vezérőrnagyot, aki feladatát az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetőjével együttműködve látja el, a miniszteri biztos tevékenységét a belügyminiszter közvetlenül felügyeli. A rendőrség átszervezésének meghatározó célkitűzése az ORFK stratégiai és operatív tevékenységének szétválasztása - olvasható a közleményben.

Pintér Sándor a Népszabadság július 7-én megjelent számában beszélt arról, hogy lesznek személyi és szervezeti változások a rendőrségnél, de ezek nem feltétlenül állnak majd ok-okozati kapcsolatban a közelmúltban kirobbant korrupciós üggyel. A miniszter akkor úgy vélte, nem maradhat meg a jelenlegi keretek között az NNI sem, amely megalakítása óta létszámát, feladatait és jogosítványait tekintve is jelentősen bővült, "de ez nem párosult a hatékonyság javulásával". Azt mondta, szükség van az NNI-re nagy horderejű, országos vagy több megyére kiterjedő bűnügyekkel foglalkozó nyomozó hatóságként, ehhez azonban nincs szükség saját bevetési egységre, figyelői és más titkosszolgálati eszközöket alkalmazó csoportokra.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok

Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk

Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés

Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk

Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok

A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk