kapubanner for mobile

Egykulcsos adó és családi kedvezmények: mire elegendők?

Az egykulcsos adónak és a gyermekek után járó kedvezménynek születésszámra való hatásáról, demográfiai problémák okairól beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese.

Több gyerek született az évnek ebben a szakában, mint tavaly ilyenkor. - A nemrég tapasztalt ötszázalékos növekedés kezdete is lehet valaminek, de baby boomról beszélni túlzás - jelentette ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Pongrácz Tiborné szerint várni kellene a következtetésekkel az év végéig.

A demográfus szerint nőnie kellene a természetes születések számának. - A kormány által bevezetett családi adókedvezmény nagyon nagyvonalú intézkedés volt, de hiányolom az egészből a rendszerszemléletet - tette hozzá.

Felrótta a kormánynak, hogy nem vizsgálja az egyes intézkedések negatív hatásait. A szociológus példaként az új munka törvénykönyvét említette, "amelyben az áll, ha a gyerekeddel betegállományba mégy, ugyanúgy felmondhatnak, mintha gyermektelen volnál, kivéve, ha fizetés nélküli szabadságra mégy. Szerintem ez kapkodás, és nincs is áttekintés arról, hogy az egyes rendelkezések miként hatnak a családokra." A demográfus szerint kellene egy jogosítványokkal felruházott egységes szervezet, amely összehangolja a családokat érintő intézkedéseket.

Úgy látja, hogy a biztonságérzet és a kiszámíthatóság hiánya a legnagyobb akadálya a gyermekek megszületésének. Ugyanakkor óriási probléma az elöregedés. - Ha továbbra sem születik megfelelő létszámú utánpótlás, nemcsak a nyugdíjak kerülnek veszélybe, de nem lesz, aki dolgozzon - véli.

Szerinte a választás lehetősége a legfontosabb a gyerek megszületését követő munkavállalás időpontjának meghatározásakor. - Döntse el, meddig akar otthon maradni a gyermekkel, és ha visszamegy dolgozni, akkor tényleg legyenek bölcsődék és óvodák elegendő számban. Ebben azonban nincs előrelépés - húzta alá Pongrácz Tiborné.

Magyar Nemzet
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk