kapubanner for mobile

Egyre több fogyatékkal élő hallgató vesz részt a felsőoktatásban

Megduplázódott a felsőoktatásban tanuló, fogyatékkal élő hallgatók száma az elmúlt két év során, hatéves időtartamot vizsgálva pedig 905 fővel emelkedett ez az érték. Míg 2002-ben 271, 2008-ban már 1176 fogyatékkal élő diák folytatott tanulmányokat valamely egyetemen, vagy főiskolán - olvasható az oktatási tárca honlapján. Helyzetüket segíti egy 2006-os kormányrendelet, mely 50 többletpontra való jogosultságot határoz meg a fogyatékossággal élő jelentkezők számára.

A felsőoktatási felvételi során a fogyatékkal élő jelentkezőknek mellékelniük kell a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy nevelési tanácsadó szakértői véleményét, így az akadálymentes fogadásra az intézmények is felkészülhetnek. A fogyatékosságra hivatkozva az intézmények nem utasíthatják el az érintettek jelentkezését, habár a tantárgyi követelményekre való tekintettel javasolhatják a szak megváltoztatását.
A felsőoktatásban a hallássérültek, látássérültek, mozgássérültek, valamint beszéd- és más fogyatékossággal élők (különösen súlyos beszédhiba, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, kommunikációban akadályozottság) igen, az értelmi fogyatékosok azonban nem folytathatnak tanulmányokat.

Az intézmények évente 120 ezer forintos normatív támogatást kapnak a fogyatékkal élők tanulmányainak segítésére, melyből finanszírozható például a személyi segítő, a jelnyelvi tolmács. Az előnyök biztosítása azonban nem vezethet az alapvető tanulmányi követelmények alóli felmentéshez, és az oklevél ilyen módon történő megszerzéséhez - szögezi le az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM). A segítség csupán a hátrány kiegyensúlyozását szolgálhatja, melyek között szerepel a tanulmányi- és vizsgakedvezmény, a kreditrendszer pedig bizonyos tanegységek kiváltására ad lehetőséget.

Edupress.hu / OKM
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin

A legtöbb keresztféléves hallgatót a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vette fel. Teljes cikk

Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon?

Sztojka Attila államtitkár szerint egy évtized alatt csaknem 47 százalékkal csökkent a legfeljebb nyolc általánost végzettek száma, és több mint... Teljes cikk

Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión

A magyar fiatalok külföldi ösztöndíj-lehetőségeinek bővüléséről, valamint a hazai kutatók számára folyamatosan szélesedő kutatói... Teljes cikk