kapubanner for mobile

Együttműködik a rektori konferencia és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete

Közös javaslatokat dolgoz ki a felsőoktatás fejlesztése érdekében a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) - ezt rögzíti többek között a két szervezet pénteken kötött együttműködési megállapodása.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az együttműködés célja, hogy a két szervezet a közös érdekek alapján, egymás tapasztalatait felhasználva választ keressen a magyar felsőoktatás előtt álló legfontosabb feladatok kihívásaira.

Ennek keretében az MRK és az FDSZ közös javaslatokat, valamint alternatív megoldásokat dolgoz majd ki a magyar felsőoktatás továbbfejlesztése érdekében. Az együttműködés további fontos célja lehet háromoldalú ágazati kollektív szerződés megkötése az oktatási kormányzattal - jelezték.

A megállapodást aláírók az együttműködés során szem előtt kívánják tartani piacképes tudást, a közjó érdekében megvalósuló értelmiségi képzést, az elmaradottabb régiók felzárkóztatását, a hallgatók esélyegyenlőségét és a felsőoktatásban életpálya program kialakítását.

Az MRK és az FDSZ képviselői a továbbiakban rendszeresen részt vesznek egymás rendezvényein, valamint ezen kívül is biztosítják a két szervezet közötti párbeszédet és információáramlást - olvasható a közleményben.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek