kapubanner for mobile

Elbocsátásokra kényszerül a TV2

A TV2 csoportot is tömörítő ProSiebenSat.1 csoport amerikai tulajdonosát az itthoninál jobban érzékelhető módon érinti a gazdasági válság.

A világ elsőszámú médiapiacán a legnagyobb szereplők is megszorításokra és elbocsátásokra kényszerülnek. A válság azonban ide is begyűrűzik, ami változásokat hoz a magyar szervezetben - mondta el Várdy Zoltán, a TV2 vezérigazgatója.

Ennek nyomán a TV2 cégcsoport 35 fős elbocsátást határozott el. A létszámleépítés elsősorban a tartalom előállítással foglalkozó munkatársakat érinti, így a csatorna mellett a műsorokat gyártó Interaktívtól is küldenek el embereket.

Várdy Zoltán ugyanakkor hangsúlyozta: a TV2 gazdaságilag stabil évet tudhat maga mögött, ám a körülmények változását nem hagyhatják válasz nélkül. A további leépítések lehetőségével kapcsolatban azt mondta: egy-két hónap múlva már biztosabb választ lehet adni, mikor már körvonalazódik, hogy a válság milyen mértékben érinti Magyarországot, illetve ha már a jövő évi megállapodások nagy része megszületik, hiszen a hirdetők többsége ugyancsak multinacionális cég, amelyek anyavállalatai nyugat-európában már szembesültek a válság következményeivel.

Másfelől - Pánczél Andrea hírigazgató októberi távozása nyomán - megszűnik az önálló hírigazgatóság. A grafika és egyéb kiszolgáló funkciók kikerülnek alóla, s az osztály tisztán hírszerkesztőségként működik tovább, a műsorigazgatóság alá tagozódva. A szerkesztőséget továbbra is Bárdos András vezeti. Arra a kérdésre, hogy a lépés nem hat-e negatívan az erős Tények brandre, a vezérigazgató azt válaszolta, hogy a változás nem lesz érezhető a nézők irányában, hacsak nem pozitívan.

Míg a következő hónapok számos bizonytalansági faktort hordoznak magukban, azt már látni lehet, hogy az ősz hogyan alakult. Várdy Zoltán tartja a tavaly megfogalmazott célt, miszerint 2010 végére piacvezetők szeretnének lenni. Az ősszel kapcsolatban elégedett, bár tény, hogy a szeptemberi - a főműsoridős nézettségi ollót 2007 közepe óta a legkisebbre záró - szereplés után októberben a Celeb vagyok, ments ki innen! révén ismét el tudott húzni a rivális.

Az őszi teljesítmény kapcsán kiemelte, egyelőre nem az RTL legyőzése volt a cél, hanem a saját teljesítmény javítása, ami megvalósult, ám azt is elismeri, hogy a hét új műsor elindítása a csatorna újrapozícionálása mellett túlságosan szétaprózta a TV2 erőit. A jövő évben ezért nem annyira az új programokra, hanem a bevált, jó nézettséggel futó műsorok - Hal a tortán, Megasztár, Joshi Barat - fejlesztésére, megfelelő gondozására fókuszálnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek