kapubanner for mobile

Elbocsátott munkásokat vett vissza a Flextronics

Közel nyolcvan dolgozót vettek vissza a hónapokkal ezelőtt elbocsátott 140 munkavállaló közül a Flextronics International Kft. tabi gyáregységében - írta kedden a Somogyi Hírlap.

Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen javult a helyzet a megye legnagyobb ipari foglalkoztató cégénél, a visszavett dolgozókkal a létszám csaknem 1.300-ra nőtt - olvasható a megyei napilapban, amely írásában emlékeztet arra, hogy a kft. február elején 370 dolgozó elküldésének szándékát jelentette be a regionális munkaügyi központnak, ám ennél végül kevesebben kerültek utcára.

Varga Zoltán, a Flextronics tabi gyáregységének HR-menedzsere a foglalkoztatottak számának bővülése kapcsán arról számolt be, hogy elsősorban a munkaügyi központ tabi kirendeltségének területéről vettek föl dolgozókat, főként betanított munkásokat, akik gyártószalag mellé kerülnek. Hozzátette: piaci bővítésről egyelőre nincs szó, új termékük azonban lesz, várhatóan még az idén.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek