kapubanner for mobile

Életmentésért elismerést kapott négy MTVA-s dolgozó

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója oklevelet adott át annak a négy dolgozónak, akik a múlt hét végén elképesztő lélekjelenlétről tettek tanúbizonyságot, amikor kollégájuknak munka közben megállt a szíve.

Az MTVA pénteki közleményében leírja: a székház ügyeletes orvosa a kollégák segítségével azonnal elkezdte az újraélesztést, miközben telefonon értesítették a mentőket.

Az MTVA székházban lévő mobil defibrillátor készülék segítségével többször próbálkoztak az újraélesztéssel, majd a mentők is csaknem 45 percig küzdöttek a kolléga életéért. Az infarktuson átesett munkatársat a kórházban azonnal megműtötték, szívkatéterezésen esett át. Azóta kikerült az intenzív osztályról, a körülményekhez képest jól van, és az orvosok szerint minden esély megvan arra, hogy felépüljön.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk

A HR-eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk?

A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk