Elfogadták a köznevelési törvényt - rengeteg változás lesz
Az Országgyűlés keddre virradó éjjel elfogadta az új köznevelési törvényt, amelynek értelmében minden iskola állami fenntartású lesz, az önkormányzatok működtetésre szerződhetnek vissza. A jogszabály három éves kortól teszi kötelezővé az óvodába járást, a tankötelezettség korhatárát ugyanakkor 18 évről tizenhatra csökkenti, emellett választható oktatási formaként meghatározza az egész napos iskola feltételeit is. A tanulók a jövőben csak ötven óra közösségi munka után vehetik kézhez érettségi bizonyítványukat.
A törvény rögzíti, az iskoláknak sokoldalúan és tárgyilagosan kell közvetíteniük az ismereteket, a vallási, világnézeti információkat, tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő és a pedagógus vallási, világnézeti meggyőződését. Lehetővé kell tenni továbbá, hogy a gyermek egyház által szervezett hit- és vallásoktatásban vehessen részt.
A jogszabály szerint a gyermekeknek, a pedagógusoknak és a szülőknek joga lesz az oktatási jogok biztosához fordulni. A jövőben minden iskola állami fenntartású lesz, a települési önkormányzatok azonban egyedi megállapodás alapján működtetésre átvehetik őket.
Az új köznevelési törvény alapján három éves kortól lesz kötelező az óvodába lépés. A törvény azt rögzíti, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző, egyházi és magánintézményben a fenntartó a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. Az a gyermek, akinél azt a szakértői és rehabilitációs bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában maradhat, s ezt követően válik majd tankötelessé.
A nappali rendszerű iskolai oktatásban azon osztályokban, ahol közismereti oktatás is folyik, a mindennapos testnevelést heti öt testnevelés óra keretében szervezik meg, ebből legfeljebb heti két óra meghatározott feltételek mellett kiváltható. A tanítási év utolsó napját követően legalább hatvan - szakképző iskolában legalább harminc - összefüggő napból álló nyári szünetet kell biztosítani. Az érdemjegyek és osztályzatok nem változnak a tanuló tudásának értékelésénél.
Az iskola igazgatója a szülő kérésére legfeljebb egy alkalommal engedélyezheti az iskola első évfolyamának megismétlését, akkor is, ha a tanuló az előírt tanulmányi követelményeket sikeresen teljesítette. Ebben az esetben a megismétlendő évfolyamról nem kap bizonyítványt a tanuló. A szülő kérésére az iskola magasabb évfolyama is megismételhető legfeljebb egy alkalommal.
Az elfogadott törvény tartalmazza a pedagógus életpályamodell bevezetését is, amely várhatóan 2013-ban léphet életbe. A pedagógusok gyakornok, pedagógus I., pedagógus II., mesterpedagógus, és kutatótanár fokozatokat érhetnek el. Az egyes fokozatokhoz meghatározott fizetési kategóriákat rendel a törvény. Az intézményekben a pedagógus-munkakörökben dolgozók a heti teljes munkaidő nyolcvan százalékát, azaz kötött munkaidőt az intézményvezető által meghatározott feladatok ellátásával kötelesek tölteni, a munkaidő fennmaradó részében a munkaideje beosztását vagy felhasználását maguk jogosultak meghatározni. A teljes munkaidő ötvenöt-hatvanöt százalékában tanórai és egyéb foglalkozások megtartása rendelhető el. A kötött munkaidő fennmaradó részében a pedagógusok a nevelés-oktatást előkészítő, nevelés-oktatással összefüggő egyéb feladatokat, tanulói felügyeletet, továbbá eseti helyettesítést látnak el.
A törvény alapján lehetőség lesz köznevelési Híd programok megszervezésére az általános és középfokú iskolákban, a programok segítséget nyújtanak a tanulónak a középfokú nevelésoktatásba, szakképzésbe való bekapcsolódáshoz, vagy a munkába álláshoz, valamint az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek megszerzéséhez.
A tehetséggondozás kereteit a Nemzeti Tehetség Program jelöli majd ki, amelyet a Nemzeti Tehetség Alap támogat. A program célokat jelölhet ki a köznevelési intézményeknek, és tartalmazza a feladatok finanszírozásának módját is.
A Határtalanul tanulmányi kirándulási programokat a jövőben nem a kilenc-tizenegyedik évfolyamon, hanem a hetediktől a tizenkettedik évfolyamra járó diákoknak szervezik meg. A határon túli kirándulásokat a központi költségvetés támogatja - rögzíti a törvény.
Demonstráció a törvény ellen
A szavazás idején a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) elnevezésű egyesület a Parlamenttel szemben a jogszabály elfogadása ellen demonstrált.
Molnár Lajos, a HAT egyik alapítója rámutatott: a kormányzat "a hatalom birtokosaként tekint a köznevelési törvény tartalmára", és nem egyeztetett a törvényjavaslatról az érdekvédelmi és a szakmai szervezetekkel. Szerinte az ország vezetése szelektálja a gyermekeket azon az alapon, hogy kik azok, akik "szegény, iskolázatlan sorból származnak".
Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke felvetette a kérdést: "minek alapján döntik el, hogy hazafias-e a nevelés, objektíven mérhető a hazafiság? (...) Mi lesz azzal a történelemtanárral (...) akiről úgy állapítják meg, hogy nem eléggé hazafias a nevelése? (...) Vajon diákjaink valóban egyféle tankönyvből fognak tanulni?" Hangsúlyozta: "semmilyen politikai nyomás vagy légkör nem kényszerítheti a tanárt arra, hogy lelkiismeretével, meggyőződésével ellentétes nyilatkozatokat tegyen". A demonstráció résztvevői a szervezők felszólítására időnként csengőket ráztak, jelezve, hogy elégedetlenek a törvényjavaslattal.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 2 hete
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 2 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?