Elítéltek egy volt Siemens vezetőt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb tízmillió euró hűtlen kezelése, illetve megvesztegetés miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hétfőn a Siemens konszern egyik volt vezetőjét. Az együttműködő munkavállalói szervezet, az AUB volt elnöke pedig cinkosság és adócsalás vádjával négy és fél év börtönt kapott.
A vád szerint Johannes Feldmayer - aki tavaly őszig a Siemens elnökségének tagja volt - 2001 és 2006 között több mint 30 millió euró kifizetését rendelte el az AUB-vezető Wilhelm Schelsky-nek azért, hogy elnyerje támogatását a munkáltatók terveinek megvalósításához, továbbá ahhoz, hogy a szervezetet a munkavállalók érdekeit képviselő IG Metall ellenszervezetévé változtassa.
Feldmayer az első olyan korábbi Siemens vezető, aki a 2006. novemberben kirobbant korrupciós botrány nyomán a vádlottak padjára került. A felfüggesztett börtön mellett a nürnbergi tartományi bíróság ítélete alapján az egykori vezető jelentős pénzbüntetést is kapott.
A vádiratból kitűnt, hogy a szóban forgó időszakban összesen 30,3 millió euró vándorolt át Feldmayer utasítására a konszern kasszájából a hétfőn négy és fél év börtönre ítélt Schelsky zsebébe. A többszöri átutalásra hivatalosan az AUB-tól kapott tanácsadásért járó honoráriumként került sor, valójában azonban a pénz a szervezet finanszírozását szolgálta.
Az átutalásokat Feldmayer vezényelte, a pénz Schelsky-nél kötött ki. Az AUB volt elnöke a kapott összeg jelentős részét magáncélokra, továbbá sportklubok szponzorálására fordította. Wilhelm Schelsky mindvégig cáfolta az ellene felhozott vádakat. Több mint egy évet töltött vizsgálati fogságban.
Rögtön az ítélet után Peter Löscher, Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb elektronikai cégének elnöke a Siemens vezetőit a jogszabályok tiszteletben tartására szólította fel. Löscher a jogsértő magatartást elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak nevezte.
A Siemens konszernt érintő, átfogó korrupciós botrányról eddig megjelent becslések szerint a kifizetett megvesztegetési pénzek elérték az 1,3 milliárd eurót.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?