Elkészült az új oktatási törvényeket előkészítő anyag
Elitképzéssé változtatandó tanárképzés, iskolában eltöltött hosszabb idő, új finanszírozási metódus - a többi között ezt tartalmazza az új közoktatási törvényt előkészítő anyag, amelyet a FigyelőNet ismertetett kedd reggeli cikkében. Az új felsőoktatási törvény koncepciója rögzíti a felsőoktatásba való belépés feltételeként az emelt szintű érettségit és hosszabb távon a nyelvvizsgát.
A honlap információi szerint a közoktatás finanszírozásáról szóló passzusokban megerősítik az eddig is ismert elképzeléseket, hogy jelenleg 50-50 százalékban az állam és a fenntartó folyósítja az iskolai működés költségeit, ennek aránya 90-10-re változna az előbbi javára, kivéve az egyházi iskolákat, ahol 100 százalékban az állam állná a számlát. Az iskolák finanszírozása a tanulói létszámtól, a csoportszámtól és a feladatoktól együttesen függene. A pedagógusbérek is ennek megfelelően a központi kasszát terhelnék.
"Fel kell hagyni a túlterhelésről folyó álságos oktatáspolitikai hivatkozással, több iskolaidőre van szükség" - írták a honlap szerint az anyagban, amely szerint minden évfolyamon 5 órával többet kellene töltenie az iskolában a gyerekeknek, mint jelenleg. Ennek egy része a középtávon bevezetendő mindennapos testnevelés plusz óráiból adódik, de 2-3 óra egyéb nevelési feladatra fordítandó.
A tanárképzést elitképzéssé változtatnák, aztán pedig a részletesen kidolgozott életpálya szerint dolgozhatnának a - magas presztízsű - pedagógusok. Az életpálya része a kezdőtanárok szakmai beválását feltérképező próbaidő bevezetése, a folyamatos külső ellenőrzés, amely akár negatív szankciókkal is járhat, és a több szakaszból álló pályaívhez tartozó, teljesítményhez kötődő bérezés.
A terv szerint a 4-10 éve tanító pedagógus bére a korosztálya diplomás átlagbérének megfelelő nagyságú lenne (tehát a szakszervezetek követeléseivel egyező mértékű: ma nagyjából ez 300-330 ezer forint). Egy vagy két alkalommal a pedagógusok kaphatnának fizetett, iskolán kívüli alkotó munkára, továbbképzésre fordítható fél évet.
A tankötelezettségen nem változtatnának az anyag kidolgozói - továbbra is 18 évig lenne tankötelezettség -, de 16 éves kor után fegyelmi úton kitehető lenne az adott intézményből az a diák, aki nem tudja betartani egy adott közösség normáit. Ilyenkor a gondviselő kötelessége lenne elhelyezni a renegát gyereket.
A tankötelezettség korhatára a szakképzésben tervezett változtatásokat is érintheti: ha ott lecsökkentik a képzési időt három évre, akkor sokaknak az iskola már 17 évesen befejeződne. A tervezet egyébként a most a nemzetgazdasági tárcához tartozó szakképzést az oktatáshoz csoportosítaná. A néhány éve bevezetett középiskolai nyelvi évfolyamokat nem törölnék el, de - mint írják - "ne legyen kötelező, különösen ne kizárólag angol képzéssel".
A dokumentum írói támogatnák az egész napos iskolákat és a jó iskolai gyakorlatok terjesztését. Kívánatosnak tartanák a tanórán kívüli nevelési tevékenységek erősítését is. Hogy ne maradjanak ki a szülők pénztárcáját megterhelő osztálykirándulásból, színházlátogatásból és egyebekből a szegényebb gyerekek sem, központi pályázati lehetőséget állítanának fel erre a célra.
Az új felsőoktatási törvényt előkészítő anyagban az állami és azon egyházi egyetemek finanszírozása kapcsán az áll: amelyek fenntartó egyházának legalább 50 ezer tagja van, és legalább 1985 óta működik Magyarországon, három részből állna a tervek szerint: 70 százaléka a bázis, 15 százaléka - az előző évben beiratkozott hallgatókkal arányos - képzési normatíva és 15 százaléka a - minősített oktatók számával arányos - kutatói normatíva. Főiskolák esetén 70 százalék a bázis, és 30 a képzési normatíva.
A tervezet az intézményi autonómia elemeként sorolja fel a gazdálkodást a saját vagyonnal, de azt is írják, hogy jól körülhatárolt tevékenységek esetén (például spin-off vállalkozás, utazási iroda) lehetőséget kell adni a felsőoktatási intézményeknek saját tulajdonú gazdasági társaságok létrehozására. Megerősíti viszont azt a már ismert elképzelést, hogy egy adott intézményen belüli felvételi keretszámokba is bele kíván szólni az oktatásvezetés.
A dokumentum leszögezi, hogy a felvételihez alapkövetelmény lesz a megfelelő és sikeres emelt szintű érettségi, és hosszabb távon a nyelvvizsga is. Azt is rögzíti, hogy nem lehet a felvételinél a hátrányos helyzetűek és a fogyatékosok számára pozitív megkülönböztetést biztosítani.
A FigyelőNet írása szerint "a KDNP-s minisztérium e munkára döntő többségben az egyházi iskolai gyakorlatból toborzott pedagógusokat, szakembereket". Úgy tudják, hogy "a valóban népes törvény-előkészítői csapatba alig hívtak meg az oktatás más szegmenseiből érkezőket".
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 1 hónapja
- Így emelkedik a pedagógusok bére januártól 1 hónapja
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 1 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- Hogyan válhat a vállalati nyelvoktatás a cég egyik legerősebb eszközévé? 2 hónapja
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 2 hónapja
- 24 ezer tanár teljesen kimaradt, a többieknek morzsák jutottak a béremelésből 3 hónapja
- Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramra 3 hónapja
- Csökken az újságírószakma vonzereje - avagy mit üzennek a média szakos diákok? 3 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 3 hónapja
- Egyre többen tanulják ezt a két nyelvet a magyar iskolákban 4 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa