kapubanner for mobile

Elnapolták a vesztegető adóellenőrök perét

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Elnapolták a nyíregyházi vesztegető adóellenőrök perét hétfőn, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon egy bizonyítási indítvány miatt - értesült a Népszava.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon 2010-ben kezdődött per két vádlottja adóellenőr volt, egy vádlott ügyvéd, három másik pedig civil. Az ügy lényege, hogy a revizorok kitalált vagyonosodási vizsgálatokat küldtek ki egyes vállalkozóknak, akiktől aztán az ügyvéd közvetítésével kenőpénzt kértek, hogy elsimítsák az egyébként nem létező ügyeket. Az érintettek és az ügyvéd közötti kapcsolatfelvételt a vád szerint az ügy civil vádlottjai segítették. A bizonyítékok között titokban készített hangfelvételek is vannak.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, az egyik civil vádlott által készíttetett szakvélemény szerint manipulálták a bizonyítékként szolgáló egyik hangfelvételt. Kiderült azonban, hogy a felvétel rossz minősége miatt nem is akarták bizonyítékként használni. Az ügyész a tárgyaláson felháborodva utasította vissza, hogy hozzányúltak volna bizonyítékokhoz.

Népszava
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek