Elutasították a sorkatonaság eltörlését az osztrákok
Elutasította a sorkatonai szolgálat eltörlését az osztrákok többsége a vasárnap megrendezett népszavazáson az előzetes eredmények szerint.
A vasárnap este közzétett előzetes végeredmény szerint a választójoggal rendelkezők 59,8 százaléka a sorkatonaság fenntartására szavazott, míg 40,2 százalék pártolta a teljes egészében hivatásos hadseregre való átállást.
A sorkötelezettség eltörlése, illetve az arról szóló népszavazás ötlete először 2010 októberében, a bécsi önkormányzati választások előtt merült fel az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) egyik befolyásos politikusának, Michael Häupl bécsi polgármesternek a javaslataként. A népszavazást azért írták ki, mert a kormánykoalíció két pártja - SPÖ és az Osztrák Néppárt (ÖVP) - két év alatt sem tudott megegyezni egymással.
Egyedül a fővárosban, a hagyományosan szociáldemokrata vezetésű Bécsben kerültek többségbe a sorozás ellenzői (54 százalék), a többi nyolc tartományban a hivatásos hadsereg kapta a kevesebb szavazatot. Szoros volt az eredmény Burgenlandban, ahol 50,5 százalék támogatta a sorkatonaságot.
A szavazóhelyiségből kilépők megkérdezése alapján készült felmérés azt mutatta, hogy a 30 évnél fiatalabbak kétharmada a hivatásos hadseregre szavazott, míg az ennél idősebbek körében éppen fordított volt az arány.(Ausztriában a népszavazásokon és választásokon való részvétel alsó korhatára 16 év.) A férfiak minden korcsoportban nagyobb arányban szimpatizáltak a sorozással, mint a nők. Azok, akik voltak már katonák, vagy polgári szolgálatot töltöttek le, korosztálytól függetlenül túlnyomórészt a sorkötelezettségre voksoltak.
A hivatalos végeredményt a levélben leadott szavazatok alapján hirdetik ki, de a szakértők szerint ezek csak egészen kis mértékben módosíthatják az arányokat. A részvételi arány - ugyancsak a postai szavazatok nélkül - 49 százalékos volt.
A semleges Ausztria egyike annak a hat európai uniós tagállamnak a 27-ből, ahol sorkötelezettség van. Jelenleg a hadsereget megközelítőleg fele-fele arányban alkotják sorkatonák, illetve hivatásosok. Kizárólag hivatásos katonákat küldenek például a nemzetközi békefenntartó missziókba. A fegyveres szolgálat hat hónapig, a helyette választható polgári szolgálat kilenc hónapig tart.
Az SPÖ azzal az érveléssel próbálta megnyerni a választókat a profi hadseregnek, hogy az korszerűbb, hatékonyabb és olcsóbb. Az ÖVP szerint ezzel szemben éppen a hivatásos hadsereg kerülne többe. A sorkatonaság, illetve polgári szolgálat letöltése az ÖVP szerint a társadalmi szolidaritás egyik formája. Emellett a segélyszervezeteknek szükségük van az évi mintegy 13 ezer polgári szolgálatosra, a lakosságnak pedig a katonák szolgálataira katasztrófák elhárítása során.
Norbert Darabos (SPÖ) védelmi miniszter úgy fogalmazott, "csalódott" az eredmény miatt, de hivatalban marad. Darabos tekintélyének nem kedvezett, hogy három éve még ellenezte a hivatásos hadseregre való átállást, ám később Häupl mellé állt, ahogy az SPÖ vezető politikusainak többsége is. Az ÖVP is visszatérően bírálja a miniszter teljesítményét, ennek ellenére Michael Spindelegger néppárti pártelnök a népszavazás előtt kijelentette: a szavazás nem a miniszter, hanem a hadsereg jövőjéről szól.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?