Emelik a közalkalmazottak bérét Romániában
Júniustól 8 százalékkal emelik a közalkalmazottak bérét Romániában, és megkezdik az átlagon felüli nyugdíjakból jogtalanul visszatartott egészségbiztosítási járulékok visszafizetését - közölte vasárnapra virradó éjjel Florin Georgescu pénzügyminiszter-jelölt, miután a beiktatásra váró új román kormány küldöttsége befejezte kétnapos tárgyalássorozatát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Bukarestben tartózkodó szakértői csoportjával.
Romániában 2010 júniusában ideiglenesen 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazottak bérét. Tavaly év elején ebből 13 százaléknyit visszakaptak, és még körülbelül ugyanekkora emelésre lenne szükség, hogy bérük ismét elérje a 2010 eleji szintet.
Az átlagon felüli nyugdíjak esetében az alkotmánybíróság megállapította, hogy azokból eddig több egészségbiztosítási járulékot vontak le, mint amennyit kellett volna. Ezt a különbözetet szintén júniustól kezdik havonta visszafizetni - derült ki a pénzügyminiszter-jelölt beszámolójából.
A béremelésre és nyugdíj-kiigazításra a költségvetési hiánycél növelése árán lehet forrásokat biztosítani. Georgescu szerint a beiktatásra készülő új kormány küldöttségének sikerült megállapodnia az IMF szakértőivel arról, hogy az államháztartás hiánya idén a tervezettnél nagyobb legyen, de nem magasabb, mint a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 3 százaléka. Korábban Románia 1,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányban állapodott meg az IMF-el.
A Ponta-kormányról hétfő délután szavaz a parlament. Ha megkapja a bizalmat, a kabinet kedden megtartja elő ülését, amelyen a tervek szerint elfogadja az IMF-nek küldendő új szándéklevelet a módosított költségvetési hiánycélról.
Románia számára tavaly márciusban összesen 5,3 milliárd eurós, kétéves hitelprogramot hagyott jóvá az EU, az IMF és a Világbank. A készenléti megállapodást (stand-by arrangement) Románia elővigyázatosságinak tekinti, azaz nem hív le belőle pénzt, mindazonáltal a negyedéves felülvizsgálatokon át kell esnie, a hiánycél módosítását is el kell fogadtatnia a hitelezőkkel.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?