kapubanner for mobile

Emelkedik a honvédelmi dolgozók fizetése

Megemelik a honvédelmi tárca jövő évi költségvetését - jelentette be a honvédelmi miniszter az M1-nek.

Benkő Tibor csütörtökre hívta hétpárti tanácskozásra a parlamenti frakciók képviselőit, hogy a honvédelmet érintő jogszabály-módosításokról, továbbá egy új törvényről egyeztessenek, amely a honvédelmi alkalmazotti kategória bevezetését tartalmazza.

A miniszter bejelentette, a honvédelmi alkalmazottak január elsejétől egységesen 20, majd évente 5-5, összességében 35 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek. Az M1-en a miniszter kiemelte: emiatt nem sérülnek a jövő évi tervek, például a haderő-fejlesztési programok. Az illetményfejlesztés miatt 1,7 milliárd forinttal megemelik a honvédelmi tárca jövő évi költségvetését.

Benkő Tibor elmondta: a honvédelmi alkalmazottak közé a jelenlegi közalkalmazottak tartoznak majd, akik nem csak adminisztratív munkát végeznek. Vannak köztük technikusok, informatikusok, konyhai dolgozók, egészségügyi dolgozók is. Összesen több mint 7 ezer ember tartozik majd a honvédelmi alkalmazotti körbe - közölte a miniszter.

mti
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek