Emmi: köszönet és megbecsülés az ünnepek alatt is dolgozó egészségügyieknek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz EMMI kitért arra is, hogy az elmúlt években a legnagyobb arányú bérnövekedés az egészségügyben ment végbe.
A kormány köszönetét és megbecsülését fejezi ki az egészségügyi dolgozóknak, akik egész évben és az ünnepek alatt is áldozatosan dolgoznak a koronavírusos és minden más beteg ellátásában - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. Azt írták, hogy a járvány mindennél nagyobb terhet ró a betegek ellátását végző orvosokra, ápolókra és mentőkre. "A köszönet mellett fontos az is, hogy életpályájukat kiszámíthatóbbnak érezzék, és anyagilag is érezzék a megbecsülést. Ezért indítottuk minden idők legnagyobb ápolói béremelési programját és januártól jelentős orvosi béremelési program is kezdődik" - emelték ki.
A tárca szerint az elmúlt években a legnagyobb arányú bérnövekedés az egészségügyben ment végbe, és a béremelés ezután is folytatódik. 2021-ben elindul az orvosok átfogó béremelési programja, 2023-ra egy kezdő rezidens orvos jelenlegi 255 ezer forintos fizetése 687 ezerre emelkedik, egy 40 év szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvos 525 ezer forintos fizetése pedig 2 millió 380 ezer forintra nő.
Felhívták figyelmet, hogy az elmúlt évek béremeléseinek és egészségügyi fejlesztéseinek köszönhetően ma hatezerrel több orvos dolgozik itthon, mint 2010-ben, és számuk várhatóan tovább emelkedik majd, hiszen a 2021-ben bevezetendő egészségügyi szolgálati jogviszony kiszámíthatóbb, átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremt majd az állami egészségügyi szolgáltatásban dolgozóknak.
A közleményben a jogállási törvény egyik kiemelendő előnyének nevezték, hogy az orvosok bértáblába sorolásakor már nemcsak a közszférában, hanem minden olyan egészségügyi jogviszonyban eltöltött időt figyelembe vesz, amely az orvosok szakmai tapasztalatát gazdagította. Így a külföldön töltött évek is beszámíthatók lesznek a közalkalmazotti jogviszony időtartamába.
Emellett folytatódik az egészségügyi szakdolgozók béremelése is: 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett. Idén kétszer is volt ápolói béremelés: 2020 januárjától 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére. A béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik majd az ápolók fizetése - írták. Hozzáfűzték, az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot fordított, idén pedig 82 milliárd forintot fordít a kormány. Ezen felül az egészségügyi dolgozók egyszeri bruttó 500 ezer forint juttatást is kaptak a veszélyhelyzet alatti helytállásukért.
A kormány arról is döntött, hogy jövőre másfélszeresére, 71,5 milliárd forinttal emeli meg a háziorvosi praxisok finanszírozását. A 2021-es költségvetés összesen közel 140 milliárd forintot biztosít erre a célra - olvasható az Emmi közleményében.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?