Ennyi pénzért dolgoznának az orvosok
A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) határozott álláspontja az, hogy az egészségügyben dolgozók bérfejlesztését folytatni kell, egyben a szervezet köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy "meghallotta és meghallgatta kérésüket", és emelte a rezidensképzésre fordítható költségvetési forrást.
Emlékeztettek arra, hogy a kormány többletforrást csoportosított át a rezidensképzésbe, ami lehetővé teszi az Emberi Erőforrások Minisztériumának új keretszámok kihirdetését. Véleményük szerint kijelenthető, hogy idén több rezidens kezdi el a szakképzést, mint az elmúlt években, és ez a tény kifejezetten fontos a biztonságos betegellátás visszaállítása érdekében.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy december 10-ig igényelhetik azon szakorvosok a bruttó 151 ezer forintos támogatást, akik 2015. augusztus 31-e után szakvizsgáztak, illetve akik ezen dátum előtt fejezték be a szakképzésüket és valamilyen ösztöndíjban részesültek. Ezzel a támogatással folytatódik a kétlépcsős béremelés után a szakorvosok bérfejlesztése is - fűzték hozzá.
Az MRSZ úgy véli, a fenti döntések szükséges, de nem elégséges feltételei annak, hogy a betegek megfelelő számú és szakképzettségű orvossal találkozzanak ellátásuk során. A szövetség határozott álláspontja továbbra is az, hogy minden, az egészségügyben dolgozó ember bérfejlesztését folytatni kell.
"Ezt az álláspontunkat képviseltük a múltban és képviseljük a jövőben is", (...) hiszen ez nem egy bérharc, ez egy élhető, fenntartható és hálapénzmentes egészségügyért folyó küzdelem" - olvasható a rezidensszövetség közleményében.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában 2 napja
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 2 napja
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 3 napja
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 2 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 3 hete
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?