Ennyit keresnek a cseh kórházakban dolgozók
Eléri az európai uniós bérszint átlagát a cseh kórházakban az orvosok és a nővérek fizetése. Az egészségügyi információk és statisztikák intézetének (ÚZIS) kimutatása szerint a csehországi orvosok átlagbére az év végére eléri a 84 ezer koronát (1,092 millió forint), míg a nővéreké a 43 ezer koronát (559 ezer forint) - írja az MTI.
Az idén az orvosok és a nővérek bére a kormány rendelete alapján hét százalékkal emelkedik.
Az Eurostat kimutatása szerint 2016-ban az orvosok az uniós tagállamok átlagbérének 2,4 százalékát keresték, míg a nővérek 1,07 százalékát. A cseh orvosoknál ez a mutató 2,2 százalék, illetve a nővéreknél 1,1 százalék.
"Ha a minisztérium által nyilvánosságra hozott számok a valóságot tükröznék, a cseh egészségügy nem függene az ukrajnai orvosoktól, és a cseh orvosok nem mennének külföldre" - reagált az Adam Vojtek egészségügyi miniszter által közölt adatokra Milan Kubek, a Cseh Orvosi Kamara (LOK) elnöke.
A LOK már hosszú ideje bírálja a minisztériumot, mert az nem akarja megszüntetni az ukrajnai orvosoknak és nővéreknek adott kivételt, miszerint azokat szakmai és nyelvvizsga nélkül, mindössze az ukrajnai papírok alapján lehet alkalmazni a csehországi kórházakban. A régiók (megyék) szövetsége szerint ez a kivétel szükséges, mert több vidéki kórház működése függ az ukrajnai vagy más külföldi orvosok alkalmazásától.
Milan Kubek ugyanakkor rámutatott: a tárca által közölt adatok tartalmazzák a túlórákért, ügyeletekért kifizetett bért is, míg az uniós statisztikákban ezek a pluszpénzek nincsenek beszámítva.
Az ÚZIS adatai szerint a kórházakban a konkrét betegellátásban mintegy 21 500 orvos és mintegy 45 ezer nővér dolgozik.
A csehországi egyetemeken évente mintegy 1000-1100 orvos végez, közülük mintegy 100-150 távozik Nyugat-Európába, elsősorban a magasabb bérek és a jobb munkakörülmények miatt. A csehországi kórházakban viszont egyre több a szlovák és az ukrán orvos, illetve nővér, akiket szintén a magasabb fizetések és a jobb körülmények vonzanak.
MTI
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 1 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Mosodai dolgozó 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?