Enyhén nőtt a foglalkoztatottság

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 787 ezer volt 2004. január-júliusban, ez 0,9%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Ezen belül a versenyszféra létszáma 1,5%-kal nőtt, a költségvetésé 1,0%-kal csökkent. A bruttó nominális átlagkereset 8,6%-kal, a nettó átlagkereset 7,3%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 7,1%-os növekedése mellett) 0,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is azokra az ágazatokra jellemző, mint korábban - ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás: 13,0%; kereskedelem, javítás: 8,9%; építőipar: 3,5%; egyéb közösségi személyi szolgáltatás: 2,4%; szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás: 2,1%. A hagyományosan létszámvesztő bányászat és mezőgazdaság mellett a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás nemzetgazdasági ágban, illetve a feldolgozóiparban csökkent jelentősen a létszám (3,7, illetve 2,2%-kal). A feldolgozóiparon belül a gépipar létszáma ugyan átlagot meghaladóan, 2,9%-kal nőtt, ám ez nem ellensúlyozta a többi ágazat létszámvesztését. A költségvetés három fő területén (oktatás, egészségügy, közigazgatás) 0,8-1,4% közötti volt a létszámcsökkenés, azonban az egészségügyi ágon belül a humán-egészségügyi ellátást ennél nagyobb, 2,8%-os csökkenés jellemezte, a szociális ellátásban viszont 1,7%-kal emelkedett a létszám.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2004. január-júliusban 142 300 forintot ért el, a versenyszférában dolgozók átlagosan 134 400 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 161 300 forintot kerestek.

A bruttó nomináliskeresetek a nemzetgazdaságban 8,6%-kal, a versenyszférában 9,8%-kal, a költségvetési területen 6,8%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest.

A költségvetés fő területeire első félévig jellemző tendencia júliustól megváltozott. A közigazgatási dolgozók 10% körüli átlagkereseti dinamikája július hónapban 4,4%-ra csökkent, ugyanis a tavalyi év második felében végrehajtott, a köztisztviselőket, bírákat, ügyészeket érintő béremelések áthúzódó hatása már csak részben érvényesül. Az oktatás és az egészségügy területén az I. félévi 2,5%, illetve 3,9%-os keresetnövekedést július hónapban 21,8%-os, illetve 7,1%-os emelkedés követte, a közalkalmazottakat érintő, július l-jétől hatályos illetménypótlékalap-emelés miatt.

A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (314 000 Ft), ezt követte a vegyipar (188 700 Ft), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (182 200 Ft), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (179 200 Ft), valamint az oktatás (163 800 Ft). Átlag alatt kerestek a foglalkoztatottak a textília-, textiláru-, illetve a bőrtermék-, lábbeligyártásban, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, továbbá a mezőgazdaságban és az építőiparban.

A nettóátlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 900 Ft-nak felelt meg január-júliusban (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 68 700 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 119 100 Ft), átlagosan ez 7,3%-os növekedés a tavaly január-júliusihoz képest.

A nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 149 400 Ft (január-júliusi átlagos középárfolyamon számítva 585 euró) volt, 9,5%-kal több az előző év azonos időszakinál. A munkajövedelem kereseten felüli része 2004. január-júliusban munkavállalónként átlagosan 4,8% volt.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Már 55 ezren éltek vele – így kapható meg a családi kedvezmény a januári bérrel

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények... Teljes cikk

Célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- borágazatot

A magyar bor a nemzeti identitásunk része, hozzátartozik a kultúránkhoz, ezért az ágazat támogatása, a termékek piaci pozícióinak erősítése... Teljes cikk

Gazdasági csoda vagy drága illúzió? 2025 rekordberuházásai Magyarországon

Rekordberuházási évről beszél a kormány: Joó István kormánybiztos szerint 2025-ben több mint 7 milliárd euró értékű új fejlesztésről... Teljes cikk