Erdős Erika a Microsoftnál folytatja
Erdős Erikát nevezték ki a Microsoft közigazgatási szektor üzletágának igazgatójává. A szoftvercéget megelőzően a Siemens Networks ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.
2008. augusztus 18-tól Erdős Erika a Microsoft új, közigazgatási szektor üzletágának igazgatója. Feladatai közé tartozik az üzletág stratégiájának kialakítása, a további piaci növekedési lehetőségek feltérképezése, valamint a 6 fős csapat munkájának irányítása.
A közigazgatási szektor üzletág ezidáig a Microsoft nagyvállalati üzletágának részeként működött, azonban az új pénzügyi évben, július 1-jétől önálló üzletágként funkcionál.
Erdős Erika multinacionális FMCG cégeknél (Danone International Brands, Gillette) kezdte pályafutását, elsősorban sales területen. 2000-től a Siemens telefonkészülékek értékesítésével foglalkozó üzletágának vezetője lett, majd különböző funkciók betöltése után tagja lett a Siemens Communications igazgatóságának, ahol a mobil és vezetékes hálózatok, valamint a vállalati megoldások értékesítéséért volt felelős.
Ezt követően a Siemens Networks ügyvezető igazgatójaként, később a North East régió Stratégiai és üzletfejlesztési vezetőjeként szerzett értékes tapasztalatokat.
Erdős Erika okleveles geofizikusként végzett az ELTE Természettudományi Karán.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon