Radikális HR-reform a Microsoftnál: távoznak vezetők, új korszak jön
A Microsoft átfogóan átszervezi HR-szervezetét: új vezetői struktúrát alakít ki, összevonja a kulcsfontosságú HR-funkciókat, és több felsővezető távozását is bejelentette. Amy Coleman HR-igazgató szerint az AI-korszak, a gyorsabb üzleti döntések és a változó munkavállalói igények új működési modellt követelnek meg.
A Microsoft átfogóan átszervezi humánerőforrás-szervezetét, amely több mint 220 ezer munkavállalót érint világszerte.
A változásokat Amy Coleman, a vállalat 2025 márciusában kinevezett Chief People Officere jelentette be egy belső körlevélben, amelyet a Business Insider ismertetett.
Coleman szerint a vállalat működési környezete alapjaiban változott meg, ezért a HR-nek is alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz.
Olyan időszakban vagyunk, amikor a technológia, a munkavégzés módja és a szervezeti struktúrák is folyamatosan változnak. A változás üteme meghaladja azt, amire jelenlegi működési modellünk és döntési ritmusunk épült. Már nem a stabilitás skálázása a feladatunk, hanem az alkalmazkodóképességé
– írta Coleman.
Hozzátette:
Nem arra kérnek bennünket, hogy a stabilitást növeljük, hanem arra, hogy az alkalmazkodóképességet skálázzuk, és új tempót segítsünk meghatározni.
AI-korszakhoz igazítják a HR működését
A HR-vezető szerint a Microsoftnak olyan HR-modellre van szüksége, amely egyszerre támogatja az üzleti gyorsaságot és képes előre jelezni a munkavállalók, illetve vezetők jövőbeli igényeit is.
„Funkciónknak fejlődnie kell ahhoz a Microsofthoz, amivé válunk. Ahhoz, hogy felgyorsítsuk az üzletet, egyszerre kell olyan élményeket építenünk, amelyek tükrözik, hogyan dolgoznak ma az alkalmazottak és vezetők, és előre látják, mire lesz szükségük holnap.”
A cél Coleman szerint az, hogy a HR egyszerűbben, gyorsabban és szorosabb együttműködésben támogassa az alkalmazottakat.
Új vezetői struktúra és összevont HR-területek
A változások egyik legfontosabb eleme, hogy az összes mérnöki HR-csapatot egyetlen szervezetbe vonják össze Engineering HR néven, amelyet Mel Simpson, Corporate Vice President vezet majd.
Az Employee Experience területhez kerül a People Analytics csapat is, amelyet eddig külön működtettek. A People Analytics vezetője, Kanwal Safdar ezentúl Nathalie D’Hers, CVP, Employee Experience alá tartozik.
Coleman szerint ez azért fontos, mert:
„Ahhoz, hogy valóban mesterséges intelligenciára épülő termékeket és jobb munkavállalói élményt hozzunk létre, szorosabban össze kell kapcsolnunk a dolgozói tapasztalatok tervezését azzal, ahogyan az adatokat gyűjtjük, elemezzük és a döntésekben felhasználjuk.”
A kompenzációs és juttatási területet Mike Cyran vezeti tovább CVP, Total Rewards pozícióban, közvetlenül Colemannek riportálva. Fred Thiele előléptetést kapott, ő lett a CVP, Global Benefits and Mobility.
Külön vezető érkezik a globális toborzás élére
A Microsoft külön vezetőt nevez ki a Global Talent Acquisition élére is. Amy Coleman szerint a tehetségstratégia ma már közvetlenül versenystratégia.
Az, hogy meg tudjuk-e nyerni a versenyt, azon múlik, képesek vagyunk-e megszerezni a legjobb tehetségeket egy olyan időszakban, amikor a verseny intenzív és folyamatosan gyorsul.
A vállalat már a kiválasztás végső szakaszában jár.
People & Culture: új szervezet jön létre
A HR4HR és a Culture & Inclusion csapatokat összevonják, és létrejön az új People & Culture szervezet, amelyet Leslie Lawson Sims vezet majd VP, People & Culture pozícióban.
Coleman szerint ez a szervezet lesz „annak motorja, ahogyan a funkciónk működik”, miközben a befogadás és vállalati kultúra kérdéseit is a napi működés részévé teszi.
Diana Navas-Rosette, a Culture & Inclusion vezetője közvetlenül Leslie Lawson Simsnek riportál.
Új fókusz a vezetőfejlesztésen
A Talent Management, a vezetőfejlesztés és a manager capability területek egy új Talent Development szervezetbe kerülnek Wyatt Cutler vezetésével, aki visszatér a Microsofthoz.
Létrejön egy új, a munkaerő gyors alkalmazkodását és átalakítását támogató szervezet Workforce Acceleration néven Justin Thenutai vezetésével. Ide tartozik majd a skilling, az átképzés, a workforce planning és az ember–AI együttműködés fejlesztése is.
Coleman szerint ezek együtt jelentik a következő üzleti előnyt:
„A megfelelő workforce eszközök megfelelő időben történő aktiválása kulcsfontosságú.”
Távozik a Chief Diversity Officer is
A változások részeként több meghatározó HR-vezető is távozik. Kristen Roby Dimlow, Chuck Edward és Dawn Klinghoffer a pénzügyi év végén nyugdíjba vonulnak.
Lindsay-Rae McIntyre, a Microsoft Chief Diversity Officere március 31-én távozik a cégtől, hogy egy külső vállalatnál Chief People Officer pozíciót töltsön be.
Coleman így fogalmazott róla:
„Büszke vagyok arra, hogy Lindsay-Rae karrierjének következő lépéseként Chief People Officer lesz. Ez új fejezet számára, és annak a szakmai hitelességnek az elismerése, amelyet az iparágban felépített.”
Előzmény: teljesítménykultúra és visszatérés az irodába
Coleman 2025-ben vette át a HR-terület vezetését Kathleen Hogantől, miután a Microsoft mintegy 2000, alulteljesítőnek minősített munkavállalótól vált meg, és jelentősen átalakította teljesítményértékelési rendszerét.
Az ő vezetése alatt vezették be az új, heti háromnapos irodai jelenlétet előíró return-to-office szabályt is.
A mostani HR-átszervezés szorosan kapcsolódik ahhoz a vállalati stratégiához, amelyben a Microsoft az AI-korszak működési modelljét építi újra — nemcsak a termékek, hanem a teljes szervezeti működés szintjén is.
kép: freepik
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nehezedő külső körülmények és belső működési nyomás. Vajon hogyan írja át a technológia a HR-es munkaterhelést? Vajon ott ül-e a HR a... Teljes cikk
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
- Kopogtatnak az első robot bejárónők: fillérekért törnek be a piacra 2 napja
- Az AI leváltja a kárszakértőket? Már ember nélkül is megy a kifizetés 2 napja
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 3 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 4 napja
- Tényleg csalhatnak az AI-jal az az állásinterjúkon? 4 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 5 napja
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 5 napja
- Meta: Dolgozói billentyűleütéseket és egérkattintásokat követnek az AI betanításához 6 napja
- Mesterséges intelligencia: Távoli a megtérülés, mégis nőnek a befektetések a PwC felmérése szerint 6 napja
- Egyre többször dönt helyettünk az AI 6 napja
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 7 napja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?