Európai állásközvetítői napok Brüsszelben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElsősorban a fiatalok munkához jutásának segítése érdekében állásközvetítői napokat tartanak Brüsszelben szombattól, az eseménysorozaton 80 vállalat és intézmény ismerteti meg munkalehetőségeit és tevékenységét az érdeklődők tízezres nagyságrendűre várt seregével.
A rendezvényt támogató Európai Bizottság pénteki közleményében hangoztatta, az elhelyezkedés bátorítása különösen fontos most, a nemzetközi gazdasági válság idején, amikor uniós szinten az átlagos munkanélküliség 9,5 százalékos, az ifjúság körében pedig a 20, sőt egyes EU-tagországokban a 40 százalékot is meghaladja.
Andor László, a témáért felelős bizottsági tag külön is kifejtette, hogy jelenleg a 25 év alattiak közül 5 millió uniós lakosnak nincs munkája. Jelezte, a rendezvénnyel a lehető leggyakorlatiasabb módon kívánják segíteni a munkaerőpiacra jutást.
A brüsszeli eseménysorozatot hivatalosan Matild belga hercegnő nyitja meg szombaton. A bizottság jelezte azt is, nemcsak az EU székhelyén, hanem tagországaiban is számos rendezvényre kerül sor az állásközvetítői napok keretében.
A programokról a http://jobdays.eu internetes oldalon találhatók részletes információk több nyelven.
A bizottság pénteken kiadta egy uniós közvélemény-kutatás eredményeit arról is, mennyire vonzó az EU-ban a szakképzés intézménye. Eszerint a lakosság 47 százaléka vett részt korábban vagy tanul jelenleg a szakképzésben. Az országukban erről a rendszerről kialakult képet a válaszadók 71 százaléka ítélte pozitívnak és 23 százaléka negatívnak.
A pozitív megítélés aránya a legmagasabb Máltán (92 százalék), Finnországban (90 százalék) és Ausztriában (88) volt, míg a legalacsonyabb Szlovéniában és Hollandiában (50-50 százalék). Magyarországon a megkérdezettek 59 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hazájában pozitívnak látja a szakképzés megítélését.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?