Európai Munkaadói Szövetség elnöke: "szabályozói cunami söpört végig" a kontinensen
Az európai gazdaság lemaradt a versenytársaitól és vissza kell térnie a növekedési pályára, ehhez a versenyképesség növelésén keresztül vezet az út - mondta Fredrik Persson az Európai Munkaadói Szövetség elnöke, a BusinessEurope egy csütörtöki zártkörű sajtótájékoztatón Budapesten.
A 20 millió európai cég érdekeit képviselő és a legnagyobb európai munkaadókat tömörítő BusinessEurope a magyar fővárosban tartja kihelyezett ülését, a magyar uniós elnökség elé időzítve, ahol elfogadnak egy, az európai gazdaság helyzetét értékelő és a gazdasági szereplők javaslatait összegző nyilatkozatot.
Fredrik Persson elmondta: örömmel fogadták, hogy az Európai Bizottság új európai versenyképességi megállapodást szorgalmaz, amely csak az első lépés. A budapesti találkozón konkrét javaslatokat fogalmaznak meg a döntéshozók számára, hogy tartalommal töltsék meg a terveket.
A BusinessEurope álláspontja szerint
- Egyszerűsíteni kell a vállalkozásokra nehezedő adminisztrációs terheket és fel kell gyorsítani az engedélyezési eljárásokat. Az elmúlt öt évben egyfajta "szabályozói cunami söpört végig" a kontinensen, 850 új szabály került bevezetésre, amely versenyhátrányt okoz az európai cégek számára - mondta.
- A másik fontos cél a stratégiai autonómia növelése, továbbá egy átfogó iparosítási stratégia megalkotása a digitális és zöld célok elérése érdekében. Erős ipar nélkül nincs erős Európa - fogalmazott.
Markus Beyrer, a BusinessEurope főtitkára elmondta: Reboot Europe mottó alatt egy szakmai programot indítottak el, amely olyan kulcsfontosságú prioritásokat határoz meg, mint a
- nyitott és szabályokon alapuló kereskedelem,
- a szabályozó környezet javítása,
- a vállalatok jelentési kötelezettségének enyhítése és az egységes európai piacból fakadó előnyök kiaknázása.
Az olyan területeken, mint a távközlés, energetika vagy pénzügyi szolgáltatások a határokon átnyúló szolgáltatások minősége tovább javítható.
A BusinessEurope felmérése szerint a magas energiaköltségek jelentik tagvállalataik számára az egyik legnagyobb kihívást. A pandémia óta az Egyesült Államokkal összevetve tovább nőtt az árkülönbség, ami sok vállalatot arra késztetett, hogy termelését Európából máshova helyezze.
A főtitkár kérdésre válaszolva elmondta, hogy az uniós elnökségre megfogalmazott kormányzati prioritások nagyon sok pozitív elemet tartalmaznak.
A kínai elektromos autókra kivetett büntetővámok kapcsán Markus Beyrer megjegyezte, hogy átmeneti intézkedésről van szó, amely összhangban van a kereskedelmi megállapodásokkal, ugyanakkor a tárgyalásos megoldást szorgalmazta.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, Lakatos Péter kiemelte: világos értékrendbeli különbség mutatkozik az EU és versenytársai között a szabályozási kérdésekben. Utóbbiak esetében igaz az a megközelítés, hogy több koncepció, kevesebb szabályozás - fogalmazott.
A kihelyezett csütörtöki ülésen az energetikai és pénzügyi szolgáltatások kérdéskörének két olyan területét vitatják meg, amelyben az EU versenyképességének javítására van szükség - fűzte hozzá.
A szervezet csütörtökön nyilvánosságra hozta gazdasági előrejelzését. Az EU 27 országában idén átlagosan 1,2, jövőre 1,8 százalékos növekedést várnak, az euróövezetben 0,9 százalékról 2025-re 1,4 százalékra gyorsulhat a GDP bővülése. Várakozásaik szerint a magyar gazdaság 2024-ben 2 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal növekszik.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 4 hónapja
- Így változik a vállalati fenntarthatósági jelentéstétel és az átvilágítás 4 hónapja
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 5 hónapja
- Új alelnök a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség élén 6 hónapja
- "Ennek is örülni kell" - kiderült, mennyivel emelkedik a minimálbér 8 hónapja
- Kiderült: ezért tartják előnyösnek a magyarok az EU-tagságot 8 hónapja
- Magyar HR igazgatója van szeptembertől az Európai Űrügynökségnek (ESA) 8 hónapja
- 2030-ra a dolgozók 60%-át újra kell képezni – készen állunk? 8 hónapja
- Így változott a részmunkaidőben dolgozók száma az EU-ban 9 hónapja
- Nem engedtek a nyomásnak: győzelmet arattak a győri munkások 9 hónapja
- Minőségi munkahelyek kialakításáról szóló szabályokat állít össze az Európai Bizottság 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?