Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát. A hivatkozott azonosító adatok mellett a NAV a honlapján a jogsértést megállapító határozat keltét, véglegessé válásának napját, közigazgatási per esetén a bírósági határozat jogerőssé válásának napját is nyilvánosságra hozza. Ha az adóhatóság határozata ellen a közigazgatási bíróság előtt pert indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor. A NAV a közzétett adózók adatait két év elteltével törli.
A be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók listája itt érhető el.
A NAV a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából egyidejűleg nyilvánosságra hozza, hogy a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján szereplő adózók közül mely adózók nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.
Idetartoznak azok az adózók, amelyeket a NAV
- foglalkoztatási jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt,
- a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül,
- végleges – közigazgatási pernél a bíróság jogerős ítéletével elbírált – és végrehajtható, nyilvánosságra hozott határozatban bírsággal sújtott.
A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája itt érhető el.
- 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-ben
Részletek
Jegyek
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Sajóbábonyban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő SPL Europe Kft. dolgozói éhségsztrájkra készülnek, miután hónapok óta nem kaptak... Teljes cikk
Ahhoz, hogy Magyarország hozzáférjen az Európai Unió helyreállítási és ellenállóképességi alapjának (RRF) forrásaihoz, teljesítenie kell az... Teljes cikk
Teljes átalakulás jöhet az államigazgatásban: új minisztériumi struktúra, szakminiszterek és a politikai kinevezettek leváltása szerepel a tervek... Teljes cikk
- Nyugdíj melletti munka 2 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 3 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 3 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 3 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 3 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 4 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 1 hónapja
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 1 hónapja
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 1 hónapja
- Hét pályakezdő fiatal nő munkaerőpiaci indulását segíti a Waberer’s 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?