Ezreket fosztottak meg a munkától a decemberi leépítések
Az előző év decemberében 5500 főt érintő csoportos létszám-leépítési bejelentést tettek a munkáltatók, ez pedig 2400 fővel, csaknem 80 százalékkal haladja meg a novemberi értéket - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) honlapján közzétett adatokból. A 2008-as év egészét tekintve is kimagasló a decemberi érték.
A nyilvántartott álláskeresők számának emelkedése a nyugat- és közép-dunántúli régióban volt a legnagyobb, 13,6 illetve 11,4 százalék. A megyék közül kiemelkedik Győr-Moson-Sopron megye, ahol 20,1 százalékos volt egy hónap alatt a növekedés. Visszatekintve a 2008-as év egészére, elmondható, hogy az év első három negyedévében a kedvezőtlenebb munkaerő-piaci helyzetű területeken, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár megyében emelkedett átlag feletti mértékben a nyilvántartott álláskeresők száma a megelőző év azonos időszakához viszonyítva. Ezzel szemben az év utolsó negyedében a kedvezőtlen dinamika egyértelműen azon kedvezőbb munkaerő-piaci helyzetű térségeket érintette, ahol az iparban foglalkoztatottak aránya a legmagasabb az országban, így Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében. Ez azt mutatja, hogy a munkaerőpiacon megszokott szezonális mozgásokat jelentősen átrajzolják a pénzügyi-gazdasági válság nyomán fellépő munkaerő-piaci hatások. A tartósan állást keresők aránya decemberben meghaladta a 30 százalékot, ami azt jelenti, hogy 146.300 ember, több mint egy éve folyamatosan állást keresett.
A december hónap folyamán bejelentett új álláshelyek száma 25 200 volt, számuk novemberhez képest kisebb mértékben, 5200-zal emelkedett. A bejelentett állások száma a novemberben megfigyelt jelentős mértékű visszaesést követően fordult emelkedésbe, ám ez kizárólag a támogatott álláshelyek számának növekedésének tudható be. Tavaly decemberben 12 400 fő közhasznú foglalkoztatására érkezett be igény, ami több mint háromszorosa az előző havi számnak. E felfutásnak köszönhető, hogy a hónap során 10 800 álláskeresőt közvetítettek sikeresen közhasznú munkákra a munkaügyi központok, ami mintegy háromszorosa a novemberi és több mint duplája a tavaly decemberi számnak.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 5 napja
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 6 napja
- Meta: Dolgozói billentyűleütéseket és egérkattintásokat követnek az AI betanításához 7 napja
- Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét 1 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Gyorsít a BMW, fékez az Aldi - létszámtrendek 1 hete
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 2 hete
- Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney 2 hete
- Tízből kilenc cég megbánta a mesterséges intelligencia vezérelte elbocsátásokat 2 hete
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 3 hete
- Leépítésre készül Magyarországon a Siemens 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?