kapubanner for mobile

Februárban indul a gyártás a Gyulahúsnál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hétszáz millió forintos tőkeemelést hajt végre a gyulai önkormányzat a százszázalékos tulajdonában álló Gyulahús Kft.-nél. A képviselő-testület csütörtök délután soron kívüli, zárt ülésen hagyta jóvá az előterjesztést - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.

A testület elfogadta a társaság 2013-ra kidolgozott üzleti tervét, februártól decemberig a tervezetben 5,261 milliárd forint árbevétel és 43 millió forint nyereség szerepel - ismertette.

A Gyulahús Kft.-t az önkormányzat a gyulai húsipar újjászervezésére alakította meg január első napjaiban kétmillió forint jegyzett tőkével, majd január 24-én a testület 114 millió forint tagi kölcsön nyújtásáról döntött a termeléshez szükséges alapanyagok beszerzésére - emlékeztetett a polgármester.

A Gyulahús Kft.-nél a gyártás 282 dolgozóval indul február 4-én, a további létszámbővítés az üzleti eredmények függvénye lesz - jegyezte meg.

A cég gyulai és a csabai kolbászokat, májas termékeket és egyéb húskészítményeket gyárt, a termelést a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát épületeiben végzik, az ott található eszközökkel - ismertette. A Gyulahús Kft. szerdán írta alá a bérleti szerződéseket a felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-vel.

Görgényi Ernő hangsúlyozta: Gyulán a rendszerváltás óta több termelőüzemet bezártak, a gyulai húsipar az első, amelyet helyi összefogással és a kormány támogatásával sikerült talpra állítani. A kormány a húsipar megmentésére 1,8 milliárd forintot adott a városi önkormányzatnak.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek