kapubanner for mobile

Fejek hullanak a BKV-nál?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Népszabadság információi szerint napokon belül meneszthetnek több BKV-s vezetőt. A lap úgy tudja, az érintettek között lehet a korábban egyszer már menesztett, majd Antal Attila kinevezésekor visszavett Somodi László, közlekedési vezérigazgató-helyettes, Nemcsics Róbert informatikai igazgató, Bősze Sándor közlekedési főosztályvezető és Bosnyák Gyula stratégiai igazgató is.

Bár a felsoroltak közül nem mindenki hozható közvetlen kapcsolatba a járatritkítási tervet tartalmazó botrányos paraméterkönyvvel, vélhetően ezt a felbolydult helyzetet használják ki a városházán arra, hogy politikai tisztogatást - is - végezzenek a cégnél. A Népszabadság értesülései szerint, ma elbeszélgetnek a szakemberekkel, s aki rajta marad a listán, az hétfőn megkaphatja az elbocsátólevelét.


  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek