kapubanner for mobile

Fejlesztés és létszámbővítés a Videotonnál

A Videoton Holding Zrt. még az idén újabb gyártási programot telepít kaposvári cégéhez, amelynek érdekében közel 2 milliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre: ötezer négyzetméterrel bővül a gyártóterület, és 200-250 dolgozóval nő a létszám - tudta meg a Napi Gazdaság.

A Videoton Elektro-Plast Kft. a Braunnak gyárt majd különböző háztartási kisgépeket, bár a partner kilétéről és a termékről egyelőre nem kívánt nyilatkozni Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója megrendelővel történő egyeztetés hiányában. Azt viszont elmondta, hogy egy újabb gyártási program érdekében közel 2 milliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre Kaposváron. Ötezer négyzetméterrel bővítik a gyártóterületet, és 200-250 dolgozóval növelik a létszámot.

Az új üzemrészben a termelés várhatóan már az ősszel megkezdődik. A tavaly mintegy 9 milliárd forint nettó árbevételű, jelenleg közel kilencszáz dolgozót foglalkoztató Videoton Elektro-Plast az Eaton Electric B.V.-vel együttműködve többek között áramköri megszakítókat gyárt a somogyi megyeszékhelyen. Mindemellett a cégnek hosszú évek óta partnere a Philips DAP klagenfurti üzeme, amelyben különböző konyhai háztartási gépeket szerelnek össze. A Videoton Holding - szerződéses gyártóként, újabb hatvan munkahelyet teremtve - már nemcsak idehaza, hanem a bulgáriai Sztara Zagorában levő üzemében is együttműködik a Braunnal - írja a Napi Gazdaság.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek