kapubanner for mobile

Felmérés: így változhat a munkaerő-kereslet a nagyvállalatoknál

Átlagosan 1,8 százalékkal nagyobb árbevétellel számolnak a cégek a következő egy évben - derül ki a K&H felméréséből.

Megtorpant a cégek lendülete az év végéhez közeledve, a harmadik negyedévben változatlanul 0 ponton áll a K&H nagyvállalati növekedési index ami a magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgálja. A kutatást összefoglaló hétfői közleményben a K&H ismertette: a magas kamatkörnyezet és a csökkenő belföldi kereslet továbbra is nagy kihívás a cégeknek, ez pedig rányomta bélyegét a vállalatok makrogazdasággal kapcsolatos várakozásaira. A felmérés szerint a vállalatok saját helyzetükkel kapcsolatban ennél jóval kedvezőbben vélekednek, ami főként az egy éve folyamatosan növekvő árbevétel-várakozásokban mutatkozik meg. Jelenleg átlagosan 1,8 százalékkal nagyobb árbevétellel számolnak a cégek a következő egy évben, ezzel a várt árbevétel-növekedés mértéke már közelít a pandémia előtti, átlagosan 2 százalékos értékhez.

A pénzügyi várakozások mellett a foglalkoztatottsági szándékban figyelhető meg számottevő változás: harmadik negyedéve növekszik a munkaerő-kereslet, ezzel a teljes nagyvállalati szektorban 1,7 százalékos létszámbővítés várható a következő egy évben, szemben az előző negyedévi 0,8 százalékkal. A kutatás szerint a gazdaság következő egy évi alakulásával kapcsolatban viszont még mindig azok vannak nagyobb arányban, akik a mérséklődésre számítanak (46 százalék), miközben javulást ennél jóval kevesebben feltételeznek (28 százalék). Komoly aggodalom alakult ki egy esetleges forintgyengüléssel kapcsolatban is. Jelenleg 10-ből 8 vállalat forintgyengüléssel kalkulál, ami az index történetében a második legmagasabb arány. Ez azt jelenti, hogy a cégvezetők a felméréskor jellemző 368,9-391,6 közötti forint/euró árfolyamnál is gyengébb forintra számítanak, ami a cégek 60 százaléka szerint rontani fog a helyzetén.

 

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk