Félmillió munkavállalóra lenne még szükség
Nagy Márton szerint még félmillió munkavállaló kellene a magyar piacra. A gazdaságfejlesztési miniszter ezt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó 2023 című fórumán fejtette ki a magyar gazdaság kilátásait elemezve.
Nagy Márton gazdasági miniszter szerint a szükséges félmillió munkavállalót egyrészt az inaktívak köréből, másrészt a gazdasági migráció nyomán lehet megszerezni. Ugyanakkor büszkén hangsúlyozta, hogy "az elmúlt 10 évben 3,7 millióról 4,7 millióra emeltük a munkában lévők számát".
Az iparkamara rendezvényén kiemelte, hogy törekedni kell a magas hozzáadott értékre, és ezen túlmenően öt területre kell koncentrálni: ezek a magasabb munkatermelékenység, okos- és zöldberuházások, digitalizáció és robotizáció, magas hazai hozzáadott érték, valamint a digitalizáció.
A miniszter szerint a külföldről érkező működő tőke beruházásaira kell koncentrálni, amire a magyar gazdaság nagyon nyitott, negyedik az OECD-rangsorban, de a további beruházások érdekében még van hova fejlődni, ebben pedig a termelékenységnek is szerepe van. Elmondta, 2023-ra el lehet érni 60 milliárd eurónyi beruházási értéket, de ehhez a "közepes fejlettségi csapdákat át kell ugrani". Kritikával illette a hazai vállalatok export képességét, ami ugyan javult, és a magyar tulajdonú cégek véleménye szerint erősebbek lettek, de vannak ágazatok, ahol bőven van még mit javítani a versenyképességen.
Hangsúlyozta, hogy 2030-ra az ország elérheti az uniós fejlettség 90%át. 15. helyre szeretné felfejleszteni az ország gazdasági fejlettségét az Unión belül.
Index, Infostart
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?