kapubanner for mobile

Felmondott Braun Róbert

Braun Róbert azonnali hatállyal felmondta munkaviszonyát a Magyar Nemzeti Bankban.

Ezt maga a jegybank elnök tanácsadójaként működő szakember közölte csütörtökön.

"Az elmúlt napokban a nyilvánosságban megjelent egyes írások olyan látszatot keltenek, amely által a Magyar Nemzeti Bank függetlensége sérülhet, hitelessége gyengülhet. Ez megengedhetetlen" - áll a közleményben.

A távozó tanácsadó hangsúlyozza: "a Magyar Nemzeti Bank, valamint Simor András jegybankelnök integritása és hitelessége olyan érték, melyet minden számomra lehetséges eszközzel védenem kell. A Magyar Nemzeti Bank függetlenségén nem eshet csorba".

Kiemelte, hogy az elmúlt években megtiszteltetés volt számára a Magyar Nemzeti Bankban dolgozni, "Simor András kérlelhetetlen és elkötelezett küzdelmét támogatni a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének, a monetáris politika hitelességének megőrzésében".

A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt, hogy Braun belépett az MSZP III. kerületi szervezetébe, és ez felveti az összeférhetetlenség gyanúját. Az Index pedig kedden írt arról, hogy Braun Róbert, Medgyessy Péter volt kommunikációs vezetője és Gyurcsány Ferenc volt stratégiai főtanácsadója politikailag ismét aktív, rendszeresen találkozik Mesterházy Attila MSZP-elnökkel, akinek tanácsokat ad. Arról is beszámoltak, hogy tavasszal Braun már nem háttéremberként, hanem politikusként térne vissza a közéletbe.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek