kapubanner for mobile

Felszámolják a Cerbonát

A felszámolás mellett döntött a Cerbona igazgatósága, miután a cég az utóbbi években komoly likviditási problémával küzdött, amit a piac változásai és a válság tovább erősített - áll a cégnek az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A felszámolás megindítása megnyitja annak mielőbbi lehetőségét, hogy szerződést lehessen kötni egy új tulajdonossal, akinek a kezében mielőbb tovább működhetnek a cég meglévő eszközei és minél több munkahelyet meg lehet tartani. Addig is minél előbb további üzemeltetési szerződéseket kell kötni a jelenleg üzemen kívüli egységekre - áll a közleményben.

Mivel a felszámolásban a vezérigazgató szerepét egy felszámolóbiztos fogja átvenni, így az igazgatóság és a vezérigazgató megerősítették korábbi megállapodásukat, amelynek értelmében a vezérigazgató munkaviszonya megszűnik 2011. január 10-i hatállyal. A felszámolás hatályba lépéséig a cég vezetését az igazgatóság látja el.

A közlemény emlékeztet arra, hogy Gosztonyi Gábort, a társaság vezérigazgatóját a nehéz gazdasági helyzetben nevezték ki 2010 tavaszán, a cég működésének stabilizálása, illetve ismét nyereségessé tétele érdekében. A munka megkezdődött, azonban a nyár elejére a gabonapiacon olyan árrobbanás alakult ki, amelynek költségemelkedését a liszt- és tésztapiac nem ismerte el. Ennek veszteségeit saját eszközökkel a cég már nem tudta ellensúlyozni, további külső finanszírozást pedig az eladósodottság mértéke miatt nem talált - áll a közleményben.

A részvényesek tőkeemelésre nem vállalkoztak, így a cég szerint hiába született meg időközben egy átgondolt hosszú távú stratégia, amely többek között egy tőkeerős szakmai befektető bevonását is célul tűzte ki, az akut fizetési problémák közepette a cégvezetésnek a finanszírozó hat bankhoz kellett ismét fordulnia a helyzet kezelése érdekében. A tárgyalások lezárása előtt a Budapest Bank felmondta hiteleit és inkasszót nyújtott be. Ezt a lépést a többi bank is követte, amelynek eredményeként végül közgyűlési határozat alapján csődvédelmet kértek.

A csődvédelem alatt elsődlegesen befektetők megtalálására és bevonására helyezték a hangsúlyt a közlemény szerint, de a kényszerűen leállított termelést is sikerült részben újra elindítani. A közel 400 munkavállaló munkahelyét fenntartották, abban bízva, hogy a befektető-keresés sikeres lesz, és a jövőben a munkahelyek többségét meg lehet menteni.

Az elmúlt hetekben a cég több ajánlatot, illetve megkeresést kapott magyar és külföldi szakmai, illetve pénzügyi befektetőktől. Ezek között olyanokat is, amelyek a cég teljes eszközparkjára vonatkoznak, megcélozva az összes alaptevékenység továbbvitelét. Az igazgatóság ezeket kiértékelte, és megállapította, hogy mindegyik eszközvásárlásra vonatkozik, nincs jelenleg befektetői szándék a Cerbona Zrt. többségi tulajdonának megszerzésére, illetve a hitelezőknek nem tud érdemi új csődegyezségi ajánlatot tenni.

A meglévő eszközök értéke, beleértve a fogyasztók által kedvelt Cerbona márkát is, akkor tartható a legmagasabban, így a hitelezők követeléseinek megtérülése akkor a legnagyobb, ha az üzemek működnek és a termékek folyamatosan piacon maradnak - fogalmaznak. Viszont ez csak akkor érhető el, ha a tulajdonosváltás mielőbb lezajlik, ami a csődvédelem fenntartása mellett a jelenlegi hat bank eltérő érdekeltségi és bonyolult döntési rendszere miatt csak igen lassú folyamat lenne. Ezért döntött végül az igazgatóság a felszámolás mellett.


  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk

440 új munkahely jön: első külföldi üzemét indítja a török vállalat

A török Dogus Cay élelmiszeripari vállalat első külföldi üzemének megépítésével 440 új munkahely jön létre Orosházán; a 42 milliárd forintos... Teljes cikk

9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár

A légtechnikai berendezésekkel foglalkozó Weger Hungária Kft. nagyjából 9,5 milliárd forint értékben új gyárat épít Jászárokszálláson, aminek... Teljes cikk