kapubanner for mobile

Felszámolják a diósgyőri kohászatot

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Elrendelte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróság a DAM 2004 Kft. felszámolását. A felszámolóbiztos elmondta, hogy a kohászati társaság pénzügyi helyzetének felmérése után dől majd el, hogy a cég munkavállalóinak májusi elmaradt bérét milyen forrásból fedezik, indokolt esetben a Bérgarancia Alapot veszik igénybe.

A gazdasági rendszerváltás óta ezzel már az ötödik felszámolás indul a diósgyőri kohászat ellen.

A DAM 2004 Kft. tavaly december óta nem termel, a társaság foglalkoztatotti létszáma mára ezer alá csökkent. A dolgozók jelenleg állásidőn vannak, májusi munkabérüket még nem kapták meg. Emiatt többször is szót emeltek, szerdán a Vasas-szakszervezet protestált, és közölte, hogy egymillió forinttal segíti a diósgyőri kohászat szakszervezeti tagjait.

A felszámolással megbízott budapesti székhelyű Ratis Kft. miskolci irodájának munkatársa, Perpék Ildikó lett a kohászat felszámolóbiztosa, aki az MTI-nek elmondta: egy érdi székhelyű kereskedelmi vállalkozás, a Keret Kft. adott be felszámolási kérelmet a DAM 2004. Kft. ellen, a cég 9964 eurót követel a kohászati társaságtól.

A felszámolóbiztos közölte: sikerült elérnie, hogy egyben maradjon a kohászati társaság ingó és ingatlan vagyona, így június 25-én nem kerül on-line árverésre, mint ahogy az tervben volt.

Perpék Ildikó azt is elmondta: a kohászati társaság pénzügyi helyzetének felmérése után dől majd el, hogy a cég munkavállalóinak májusi elmaradt bérét milyen forrásból fedezik, indokolt esetben a Bérgarancia Alapot veszik igénybe.
A DAM 2004 Kft. munkavállalóinak a felszámolás előtt a tulajdonos nettó 80 millió forintnyi bérrel maradt adósuk.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek