kapubanner for mobile

Fiatal magyar szakember a legjobbak közt az adóversenyben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A világ legjobbjai közé került Borsos Tünde Petra, a Corvinus Egyetem idén végzett hallgatója az EY nemzetközi adóversenyén. A globális versenyen dobogós, Magyarországot képviselő fiatal szakember most rövid időre a londoni EY-nál próbálhatja ki magát, ahonnan visszatérve adótanácsadói állása várja a cég budapesti irodájában.

A világ huszonöt országának legtehetségesebb fiataljai mérték össze képességeiket idén Amszterdamban az EY Adóverseny nemzetközi döntőjében. A végső küzdelemben a versenyzők workshopok, valós példákon alapuló esettanulmányok és személyes beszélgetések során adtak számot tudásukról az EY szakértőiből, akadémikusokból és nemzetközi nagyvállalatok pénzügyi vezetőiből álló zsűri előtt.

Borsos Tünde Petra a magyarországi Adóverseny nyerteseként képviselte hazánkat a holland fővárosban, ahol végül a kínai Elaine Yi Longgal, valamint az indiai Archit Jhingonnal osztoztak a dobogón. A fiatal magyar szakember a hazai győzelmével kiérdemelt New York-i tanulmányútját követően, globális második helyezettként tíz napon át tanulhat majd szakmája legjobbjaitól az EY londoni központjában, az ott megszerzett tudást pedig a cég hazai irodájában kamatoztathatja, ahol nemrég adótanácsadóként kezdte meg karrierjét.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek