Fókuszban az utánpótlás
A gazdasági válságot megélve a szervezetek a biztonságot, a stabilitást keresik. A vállalat sikerének kulcsa pedig a megbízható, minőségi munkaerő. A szervezetek egyre inkább felismerik a fiatal pályakezdők toborzásának fontosságát, hiszen az új nemzedék, úgynevezett Y-generáció (1980 és 1995 között született emberek) lesz felelős társadalmunkért és alakítja közösségünk jövőjét. Mint minden technológia, ipar, környezet a fejlődés és a fiatalosodás irányába veszi az utat, úgy ezzel tartanak lépést a szervezetek. A vállalat és a munkavállalók közti találkozást segít elő a Humánia HRS Group cégcsoport.
A cégcsoport stratégiai beszállító partnere a két évtizedes tapasztalattal rendelkező Fürge Diák Iskolaszövetkezet évente 25.000 diákot foglalkoztat, akiknek az évek alatt megismerte munkavállalói attitűdjét, hozzáállását, munkamorálját. Közülük kerültek ki azok a megbízható és tehetséges diák munkavállalók, akiket szívesen ajánl Partnerei számára. A munkaerő-piacon az Y-generáció mellett megjelent a Z-generáció is (1996 után született emberek), mint meghatározó szereplője a munkaerő-piacnak, akiket úgyszintén támogat az iskolaszövetkezet jövőjük tervezésében.
„Diák munkavállalóinkat nemcsak pénzügyileg segítjük azzal, hogy munkalehetőséget biztosítunk számukra, hanem tapasztalatszerzésre és erkölcsi tartásra is épül küldetésünk. A felnőtt élettel való szembenézés és a döntésekért való felelősségvállalásra való nevelés felkészíti őket a felnőtt életre. Partnereink számára a tehetséges, munkavállalásban már bizonyítottan jeles fiatalok a vállalat sikerének kulcsát képezhetik.” – mondta Virágh András, a Humánia HRS cégcsoport szolgáltatási igazgatója.


A kutatásban megkérdezett fiatalok a karrier építése érdekében érdemesnek tartják a diák munkavállalást (74 százalék). Ennél is többen (86 százalék) tartanák azonban hasznosnak, ha munkaerő-szolgáltató szervezet segítené a tanulmányok utáni szakmai karrierépítést is. A diákok 86 százalék nyilatkozott úgy, hogy nagyobb eséllyel vállalnának diákmunkát, ha az a későbbiekben segítséget nyújt a szakmai végzettségének megfelelő állás megtalálásában.
A Humánia HRS cégcsoport felnőtt munkaerő-szolgáltatással foglalkozó tagja, a Humánia HRS Group Zrt. a felnőtt munkavállalókat támogatja Humánia YoungLine utánpótlás nevelő programjával, aminek tagjait már a diákévek alatt megismerte a Fürge Diák. A felnőtt munka világába kilépő, szakképzett fiatalok már jól bevált munkaerőnek számítanak.
A Humánia HRS cégcsoport diák és felnőtt munkavállalók, valamint Partnerei érdekeit nézve szakmai hozzáértéssel és a jogbiztonság figyelembe vételével megbízható szolgáltatóként ajánlja magát.
Egyetlen kérdés maradt:
Ön már megtalálta szakmai partnerét az utánpótlás folyamataihoz?
www.humaniahrsgroup.hu
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Mindenki a tudásról beszél, mégis a papír számít az állásinterjún – miért? 3 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- Felmérés: A HR-politikák megoldást jelenthetnek a tehetséghiányra 3 hónapja
- HR Tehetségek 2025: ezt tanulhatjuk tőlük 4 hónapja
- Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké 4 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bacsó György 5 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 5 hónapja
- Elindult a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó verseny – a jövő HR- szakembereit keressük 5 hónapja
- Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra – ennyit lehet keresni 6 hónapja
- Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni 7 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?