kapubanner for mobile

Folytatódik a francia vasutassztrájk

Sztrájk nehezítette szerdán a vasúti közlekedést Franciaországban: idén harmadik alkalommal tartanak munkabeszüntetést a mozdonyvezetők és az ellenőrök tiltakozásul az árufuvarozás átszervezése, a létszámleépítések és a romló munkakörülmények ellen.

A határozatlan időre tervezett sztrájk csütörtökön is folytatódik. A kedden este 8 órakor kezdődött sztrájkban a dolgozók jelentős számban vesznek részt: az állami vasúttársaság (SNCF) szerint a mozdonyvezetők 37, a szakszervezetek szerint pedig 40 százaléka sztrájkolt szerdán. A tiltakozó ellenőrök arányát az SNCF 39, a szakszervezetek pedig 42 százalékra becsülték.

A CGT és a Sud-Rail szakszervezetek felhívásában elsősorban a munkahelyek megvédése szerepel. A vasutasok az árufuvarozás tervezett átszervezése és annak következményei ellen tiltakozva hirdettek sztrájkot, mert jelentős leépítésektől tartanak.

Az SNCF idén 1404 munkahely megszüntetését tervezi. Az áruszállításban összesen 2.600 állást számolnak fel, de más szektorokban új munkahelyek jönnek létre. A szakszervezetek szerint viszont az átszervezéssel az év végére közel négyezer dolgozó fogja elveszteni az állását, s a jelenleg több, mint 230 ezer főt foglalkoztató SNCF átszervezésével a 156 ezer mozdonyvezető különleges státusza is megszűnik.

MTI/Népszava

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek