kapubanner for mobile

Fontos határidő a héten: munkavédelmi képviselőt kell választani

Már a legalább 20 főt foglalkoztató cégeknél is kötelező a munkavédelmi képviselő, az eddigi 50 fős alsó alkalmazotti határ helyett. A 20-49 fő közötti vállalatoknak erre január 7-ig sort kell keríteni – figyelmeztet a BDO Magyarország tanácsadó cég. Ki lehet erre alkalmas? Mit tehet a vezető, ha ezt a dolgozók nem akarják?

A munkavédelmi képviselő a munkavállalói érdekvédelem munkavédelemben megjelenő formája. A munkavédelmi képviselő jogosult meggyőződni a munkahelyek, a munkaeszközök, egyéni védőeszközök biztonságos állapotáról, az egészség megóvására és a balesetek megelőzésére tett intézkedések végrehajtásáról, részt vehet a munkáltató munkavédelmi intézkedéseinek előkészítésében, a munkabalesetek kivizsgálásában, tájékoztatást kérhet, vagy éppen kezdeményezheti a szükséges intézkedés megtételét a munkáltatónál.

Legalább fél évig ott kell dolgoznia

Munkavédelmi képviselőnek az a cselekvőképes munkavállaló választható, aki – az újonnan alakult munkáltatót kivéve - legalább hat hónapja a munkáltatóval munkaviszonyban áll és az adott telephelyen dolgozik. Ugyanakkor nem választható munkavédelmi képviselőnek, aki munkáltatói jogot gyakorol (munkáltatói jognak minősül a munkaviszony létesítése, módosítása és megszüntetése), a vezető hozzátartozója, a választási bizottság tagja illetve a munkáltatónál munkaviszony keretében főtevékenységként a munkáltató megbízásából munkavédelmi feladatokat lát el.

A választást mindenképp meg kell tartani

Amennyiben a foglalkoztatottak száma eléri a 20 főt, a választás megtartása kötelező és nem lesz megfelelő kimentésre az a munkáltatói védekezés, hogy a munkavállalók a választási jogosultságukkal nem kívántak élni. A választást ilyen esetben is meg kell tartani, igaz a választás érvényességét és eredményességét, ezen körülményre tekintettel kell majd megállapítani.

„Ha a munkáltatónál nem került sor a munkavédelmi képviselők választására, de a munkáltató megfelelően igazolni tudja, hogy a munkavállalókat tájékoztatta arról, hogy a választás kötelező, és a munkáltató által lebonyolított választás ennek ellenére érvénytelen vagy eredménytelen volt, egy esetleges a munkavédelmi ellenőrzés során nem marasztalhatják el, hiszen a munkavédelmi törvényben foglalt kötelezettségének eleget tett.” – hívta fel a figyelmet, Máriás Attila a BDO vezető munkaügyi tanácsadója.

Mi kell az érvényességhez?

A munkavédelmi képviselő választás abban az esetben érvényes, ha azon a részvételre jogosultak fele részt vett. Ugyanakkor a választás érvényes, de eredménytelen, ha a minimálisan szükséges 30%-os támogatást nem kapta meg egyik jelölt sem a szavazás során.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek