kapubanner for mobile

Mennyit keres egy HR-vezető?

Sorozatunkban a személyügyben kereshető összegeket vesszük nagyító alá különféle statisztikák segítségével. Kezdjük a HR vezetői pozícióval. Három forrásból tájékozódtunk. Amint látszik, a szórás nagy. A legjobban nagyvállalatnál nemzetközi pozícióban lehet keresni.

Német-magyar kamarai felmérés: 9-17 millió /év
Első forrásunk a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Kienbaum személyzeti tanácsadó cég decemberben megjelent Bérezési tanulmánya.

17.4 millió/év
Nagyvállalat, nemzetközi felelősség

Ebben két csoportra osztották a HR-vezetői pozíciót. Az első a stratégiai HR-vezető szerep multinacionális cégnél, akár több országra vonatkozóan. Ő az, aki irányítja a külföldi vagy üzletág-egységek személyzeti vezetőit is.
A pozíció átlagbére évi bruttó 15 millió forint. A kereshető összeg nagyban függ a cég árbevételétől és alkalmazotti létszámától. 13 milliárd forint fölötti céges árbevételnél már 16,8 millió forint kereshető. Alkalmazotti létszám alapján pedig a 250 felettieknél 17,4 millió forint az átlag.

A felmérés egy másik típusú – inkább más felelősségi körű - személyzeti vezetőt is megkülönböztet. Ő egy osztályért vagy egy csoportért felelős a részlegen belül vagy az egész részlegért, ha ez nem lépi túl a 10 főt. Feladata elsősorban belföldi személyügyi stratégia kialakítása, a személyzeti osztály folyamatainak fejlesztéseés struktúráit, közvetlen felettese az ügyvezető.
E munkakörben az éves bruttó átlagjövedelem 10,2 millió forint. 3-13 milliárd forint közötti céges árvételnél 9, afölött 10,8 millió forint az átlag. Az 50-250 fős cégeknél 9,5, afölött 11 millió forintot lehet keresni. (A más pozíciókat is lefedő, részletes tanulmány itt vásárolható meg.)

660.000
Havi átlag - Fizetesek.hu

Fizetések.hu: bruttó 660 ezer forint/hó
Második forrásunk a Workania.hu állásportálhoz tartozó Fizetések.hu bérinformációs portál. Itt nem a cégek, hanem a szakemberek adják meg saját keresetetüket. Ficza János PR-vezetőtől megtudtuk, hogy a „Személyzeti vezető” pozíciónévre havi bruttó 660 ezer forintos átlagot jelöltek meg a kitöltők. Ez 7,9 millió forint éves fizetésnek felel meg. E felmérésben már nemcsak nemzetközi hátterű cégek HR-vezetői adták meg fizetési adataikat, hanem magyar és más tulajdonúak is.

775.000
41-50 éves korosztály
- állami statisztika

Állami munkaügyi statisztika: bruttó 692 ezer / hó
Harmadik forrásunk a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) szakmánkénti kereseti statisztikája. Ez a hivatalosan bejelentett fizetési adatok alapján áll össze és minden cégtípus, állami szervezet szerepel benne. Itt a „Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője” bejegyzésnél havi bruttó 595 ezer forintos alapbért és juttatásokkal bruttó 692 ezer forintos jövedelmet rögzítettek. Utóbbi adat éves szinten 8,4 millió forintot jelent. A NFSZ életkori bontásban közli a fizetéseket. Ezek alapján a legjobban a 41-50 év közötti HR vezetők keresnek (775 ezer forintot).

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Impresszum

HR Spirit – www.hrspirit.hu Kiadó: Monster Magyarország Kft. 1132 Budapest, Váci út 18.Ügyvezető: Zétényi AnnaFőszerkesztő: Karácsony... Teljes cikk

Miről szól a HR Spirit?

Kedv, bátorság, lélek, energia, spiritusz. Többek között ezt jelenti a „spirit” szó. Úgy gondoltuk, hogy ez a szó érzékelteti leginkább,... Teljes cikk

Mennyit keres egy HR-vezető?

Sorozatunkban a személyügyben kereshető összegeket vesszük nagyító alá különféle statisztikák segítségével. Kezdjük a HR vezetői pozícióval.... Teljes cikk