Gazdasági növekedés hozhatná haza a kivándorlókat
Az egyik MNB-s vezető szerint egy nagyobb gazdasági növekedés 10-15 éven belül felvillanthatná a reményt, hogy a külföldre ment munkavállalók hazajöjjenek.
Ha a magyar gazdaság a következő 10-15 évben lehetővé teszi a hazai GDP és bérek felzárkózását, nőhet annak az esélye, hogy a kivándorlók jelentősebb része hazajön – nyilatkozta a Figyelőnek a jegybank igazgatója.
Virág Barnabás szerint "pontos képet csak a fogadó országok adatbázisaiból lehetne kapni, ám ezek az adatbázisok nehezen hozzáférhetőek. A jelenlegi elemzés egy több lépcsős kutatás része".
Az MNB igazgatója azt mondta: a "tanulmányt készítő kollégáim aktuálisan a Központi Statisztikai Hivatalnak a háztartások lekérdezésén alapuló Munkaerő-felméréséből dolgoztak. Ezt a Magyarországon lakóhellyel rendelkezők körében végzik el, és szerepelnek benne olyanok is, akik külföldi telephelyű vállalatoknál dolgoznak. Ez lehetővé teszi, hogy egyedi jellemzőiket a belföldön foglalkoztatottakéival összevessük. Ezen csoport létszáma jelenleg kb. 100 ezer fő, ami a 15-74 éves népesség 1,5 százaléka".
Figyelő / Világgazdaság Online

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon