kapubanner for mobile

Gesztusértékű béremelést sem kapnak a pedagógusok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt várja, hogy a parlamenti ciklus végére a pedagógusok bére elérje az értelmiségi átlagbért; bár gesztusértékű béremelésre számítottak 2011-re, úgy tűnik, ez nem valósul meg - mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A elnök szerint sokszor elhangzott a választási kampányban, hogy a pedagóguspálya legyen "presztízspálya", a tanároknak biztosítani kell az értelmiségi átlagbért a ciklus végére.

Konkrét ígéretként hangzott el, hogy 2011-ben gesztusértékű béremelést javasol a tárca. A hétvégén azonban különböző számok láttak napvilágot, amelyekből az derül ki, hogy a költségvetésben a közalkalmazotti bértábla emelésére nulla forint van előirányozva - mondta Mendrey László.

Mindent megtesznek azért, hogy ez megváltozzon - tette hozzá -, levelet írnak a frakcióvezetőknek és személyes konzultációkat kezdeményeznek a jövő évi költségvetés elfogadása előtt.

Mendrey László a sajtótájékoztatón beszélt a közoktatási törvény tervezetéről is. Mint hangsúlyozta, jó lenne olyan jogszabályt elfogadni, amely legalább két-három ciklusán át változatlan marad, hogy a közoktatásnak nyugodt körülményeket teremtsenek, ne kelljen minden tanévben a megváltozott törvénynek megfelelően átdolgozni a tantervet. Azt szeretnék - mondta -, ha a szakszervezet javaslatai is bekerülnének a tervezetbe.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek