Gigabírság a Carlsbergnek egy 2016-os üzemi baleset miatt
Egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsebesült, és a sürgősségi szolgálatok munkatársai is orvosi ellátásra szorultak, miután 2016-ban ammóniaszivárgás történt a Carlsberg egyik brit üzemében. A cégre most szabtak ki 1,4 milliárd forintnak megfelelő összegű bírságot a biztonsági protokoll be nem tartása miatt.
Hárommillió fontra (közel 1,4 milliárd forintra) büntették a Carlsberget, miután ammóniaszivárgás miatt meghalt egy munkás az egyik brit gyárában - írja a Haszon.
A 45 éves David Chandler még 2016-ban hunyt el a northamptoni sörfőzdében, utóbb pedig a brit munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a cég nem alkalmazott megfelelő biztonsági protokollt. A balesetben Chandleren kívül egy másik munkás súlyosan megsérült, és húsz ember, köztük a sürgősségi szolgálatok munkatársai is orvosi ellátásra szorultak.
A vállalat a 2020-as bírósági tárgyaláson beismerte, hogy hibázott, a büntetést azonban csak most szabták ki a cégre, emellett a 90 ezer fontos (több mint 40 millió forintos) eljárási költséget is ki kell fizetnie.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Amikor a rutin veszélyessé válik: bor helyett fertőtlenítőszert öntött a pultos 3 hónapja
- A munkabalesetek árnyoldala: Amikor a mulasztás már bűncselekmény 4 hónapja
- Balesetezett a busz, ami a a Samsung-gyár dolgozóit szállította, a dolgozókat a mentők érkezése előtt bevitték a gyárba 4 hónapja
- Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak? 4 hónapja
- Sokkoló adat: a halálos munkabalesetek negyede nem is munkahelyen történik 5 hónapja
- Nem hívtak időben mentőt munkatársukhoz, elítélték őket 6 hónapja
- Elhunyt az egyik dolgozó, aki az ajkai erőműbalesetben sérült meg 6 hónapja
- Még vizsgálják a Bakonyi Erőműben történt baleset körülményeit 6 hónapja
- Súlyos üzemi baleset történt az ajkai erőműben 6 hónapja
- Munkahelyi balesetek jogi kezelése a HR szemszögéből 7 hónapja
- Kártérítésért perel a dolgozó, akit több ezer volt rázott meg a gödi Samsung-gyárban 7 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?