kapubanner for mobile

GMAT-teszten keresztül vezet az út az MBA felé

Nyugat-európai és amerikai menedzsment kurzusok felvételije nehezen kerülhető meg GMAT (Graduate Management Admission Test) kitöltése nélkül. A négyórás megmérettetésen a pályázó vizsgázik angolból, matematikából, szövegértésből és gyorsaságból is. Az MBA képzés akár 230 ponttal elérhető.

Több éves vállalati múlttal már megéri beruházni MBA képzésekre - főként, ha vezetői székre pályázunk. Csakhogy a diploma, a szakmai tapasztalat, a magas szintű angoltudás és a tandíj kiegyenlítése nem mindegyik kurzusra jelent automatikusan belépőt. Számos MBA képzést csak sikeres GMAT-teszt birtokában lehet elkezdeni - akárcsak bizonyos amerikai egyetemeket.

Első rész: kifejtős kérdések gazdasági témában

Hogy miből áll a teszt? A GMAT (Graduate Management Admission Test) megírására vállalkozóknak először is nagyon jól kell tudniuk angolul. A vizsga ugyanis végig egynyelvű, segédeszközt - például szótárat - nem lehet használni. A megmérettetés időtartama 4 óra. A 240 perces tesztírásba természetesen opcionálisan beiktatható pár perc egészségügyi szünet is. Ezzel a lehetőséggel sajnos csak a leggyorsabbak járhatnak jól - a gyors egymásutánban záporozó feladatok sűrűjében nem biztos, hogy erre is marad idő.

A teszt három fő részből tevődik össze. Az első, 1 órás blokkban rögtön két kifejtős kérdés várja a tesztírót jobbára aktuális gazdasági témákban. Az egyik feladatban bizonyos állításokat kell elemezni, a másikban pedig véleményt kifejteni. Lehet érvelni, ellenvetést megfogalmazni, cáfolni is, ha szükséges.

Második rész: matematikai próba

A teszt második szekciója már feleletválasztós teszt matematikai témákból. A kitöltő megállapításokat kategorizál aszerint, hogy a megadott információk teljesen vagy részben igazak-e vagy esetleg hamisak. A tesztsor másik részében már arra keresik a választ, vajon elegendőek-e a megadott adatok egy-egy feladat megoldásához. A kérdések jelentős részénél terítékre kerülnek például a másodfokú egyenletek és a geometria bizonyos kérdéskörei-például a kör kerülete, területe, stb. Felkészüléskor tehát tanácsos feleleveníteni a középiskolás tananyagot matematikából.

A blokk időtartama 75 perc és ez idő alatt 37 kérdést kell megválaszolni. Egy-egy kérdésnél így legfeljebb 2 percig lehet időzni. Gyakran olyan feladatoknál is, amelyek helyes megoldásához akár negyed órára is szükség lenne. Így nem a feladatok nehézsége - sokkal inkább az időfaktor jelenti az igazi kihívást. A Magyarországon elérhető, GMAT felkészítő tréningek épp ezért arra koncentrálnak, miként lehet egy-egy középiskolából jól ismert feladatot a lehető leggyorsabban megoldani.

Harmadik blokk: mérlegen a szövegértés

A GMAT harmadik blokkjában már a tesztíró szövegértési készsége vizsgázik. Ebben a részben ugyancsak 75 perc áll a kitöltő rendelkezésére, 41 feladattal. Vannak például nyelvhelyességi feladatok: a vizsgázónak itt mondatokat kell javítani, meg kell találnia bennük a hibákat. Jellegzetes feladat még a mondatok befejezése. Itt egy összetett mondat első felét adják meg - a mondat második, befejező részét már A-E variációk közül kell kiválasztani. Jellegzetes feladat továbbá a szövegértés. A blokkban a tudomány legkülönfélébb területeiről (például metafizika, csillagászat, biológia, történelem, latin) mellékelnek rövid szövegrészleteket, amelyekhez a végén kérdések is társulnak. A kérdésre a helyes válasz többnyire itt is A-E opciók közül választható.

A CEU-ra 500 pont a határ

A teszt pontozásában is eltér a hagyományos vizsgáktól. Maximálisan 800 pontot lehet elérni. Ennyi pontot tudomásunk szerint eddig sem külföldön, sem belföldön nem kapott még tesztíró. Jó hír a vizsgázóknak, hogy MBA kurzusokra már 230 pont elérésétől is részt lehet venni. A bekerüléshez szükséges pontokról azonban mindig adott oktatási intézmény dönt. (A budapesti CEU képzésein 500 pont körül van a határ.) A vizsga szerkezete ennyiben emlékeztet a hasonló elven működő TOEFL angol nyelvvizsgákra. Az amerikai felsőoktatásba is az itt elért vizsgán, de az intézmény által meghúzott ponthatár alapján lehet bekerülni.

A teszt pontozását több tényező befolyásolja. Számít, hány helytelen és helyes választ adott a teszt kitöltője - de az is, hogy mennyi idő alatt történt mindez. Speciális a teszt annyiban is, hogy mindig a tesztíró képességeinek és pillanatnyi teljesítményének leginkább megfelelő példák között szortíroz a rendszer. A számítógépen kitöltendő feladatokat ugyanis mindig az előző kérdésre adott válasz alapján kapja a tesztíró. A nehéz kérdésekre jól válaszolók így nehezebb, a válaszadást eltévesztők a könnyebb kérdést kapnak következőként. A várható eredmény közvetlenül a vizsga után számszerűen megtippelhető. A monitor előtti feleletválasztós feladatok helyes vagy helytelen megoldását azonnal mutatja a rendszer. Az esszék kiértékelésére kell csak várni néhány hetet.

312 dollár a vizsgadíj

A teszt vizsgadíja jelenleg 312 dollár (megközelítőleg 70 ezer forint). Érdemes mihamarabb letenni a vizsgát: a GMAT rendszere előreláthatólag nagy változásokon mehet keresztül 2011 júniusáig. A folyamat részletei egyelőre nem ismertek - de szinte biztos, hogy a teszt nehezedik a jövőben.

További információk a vizsgáról a www.mba.com oldalon.

Takács Gabriella,
Monster.hu
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon

Nem irodai székbe, hanem hóviharba keresnek embereket: a British Antarctic Survey asztalosokat, szerelőket, szakácsokat és más fizikai dolgozókat... Teljes cikk

Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja

Elhunyt Borsik János, a rendszerváltás kiemelkedő szakszervezeti vezetője, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének egykori ügyvezető alelnöke, az Autonóm... Teljes cikk

Kutyabarát munkahely? Csak akkor működik, ha ezeket a szabályokat betartják

A kutyabarát iroda egyre több munkavállaló számára vonzó extra, ugyanakkor HR-szempontból komoly felelősséget is jelent. A négylábú kedvencek... Teljes cikk