kapubanner for mobile

Gödri István az Év Vállalkozója

Tavaly év végén vehette át Demján Sándortól az Év Vállalkozója 2012. díjat Gödri István, a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. ügyvezető igazgatója az elismerés további kedvezményezettei társaságában.

A díjat minden évben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által legkiválóbbnak ítélt vállalkozók, csúcsmenedzserek kapják meg. Gödri István a döntéssel elfoglalhatta a helyét Magyarország magas elismerésben részesült gazdasági vezetői körében. A kitüntetéssel a szakmai testület a 2004 óta a jelenlegi telephelyén működő egri gyártóegység innovációs erejét és piacvezető szerepét ismerte el.

A Bosch Rexroth Pneumatika Kft. 2001-től a Bosch csoport tagja. A több mint négy évtizedes hagyományokra visszatekintő egri pneumatika gyár vezetését 2005-ben vette át amerikai cégeknél eltöltött sokéves munkát követően a mostani ügyvezető. Gödri István az eltelt évek során a vállalatot a pneumatika európai gyártóbázisává emelte. Ennek érdekében a termelést folyamatosan bővítik újabb és újabb gyártmánycsoportok Egerbe való áttelepítésével.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek